I LOVE TŰZRAKTÉR

Számtalan alkalommal elzavartak bennünket a Tűztől, de kint, a holdtalan éjben, a világtalan nappalban megtaláltuk egymást, és összekapszkodánk, meglelénk az oltárt, és újra felépíténk köré a katedrálist. Mert falait lerombolhatják, burkát megpróbálhatják megsérteni, az oltár akkor a mélybe süllyed, és ott, elsüllyedt állapotában várja, hogy mi újra felszínre hozzuk. Az elpusztíthatatlan oltár mutatja meg katedrálisunk helyét. Ott fekszünk előtte, hús, izmok, és csontok nélkül, egy végtelen sűrűségű pontban összekuporodott állatként, megmosdva, tisztán.
Ott fekszünk, ahol nem kell választani jó és rossz között.
Éppen így cselekednek az angyalok.
Valaha mindenki angyal volt, de egyszercsak e kimondatlan törvény eltörött: és választani kezdtek jó és rossz között.
Ettől megháborodtak, ezért ők most mindannyian emberek. A katedrális falai közt nem kell hogy válassz jó és rossz között.
A rossz arra jó, hogy általa válik láthatóvá mindaz, ami nemes. Áramlanak vissza a megnemesedett lelkek a holdtalan éjből, ahová kiűzettek.