Veszélyben a művészvagyon

Végignézve a visszajelzettek földrajzi helyzetét, nem véletlen, hogy nagyon nagy százalékban Budapestiek. Mert kérdem én, miért vannak kétségbeesve és főleg kik, hogy elveszik a vagyont és a lehetőségeket? Jó lenne egy statisztika, hogy a most élő művészek közül kik és hányszor kaptak kiállítási lehetőséget, alkotóházi lehetőséget - még akkor amikor nem kellett érte fizetni! - és akár a felvételin kik jutottak át sikeresen. Kiderülne, hogy a vidékiek nagy százaléka nem hogy nem kapott a "húsosfazékból", de közelébe sem szagolhatott. Sem a hazai, sem a külföldi delegáltak között nem találni olyanokat, akik munkásságuk és nem kéznyújtásnyira lévő haveri alapon jutottak a lehetőségekhez. Azon siránkozni, hogy a kiállító helyek elvesznek, az csak pár embert érint, éppen az előbbiek miatt. Meg azokat érinti akik eddig tisztviselőként kaptak fizetést. Siránkoznak a hajdanvolt képcsarnok-üzletek miatt. Miért most? Hiszen már régen nincsenek, és akiknek ott forgalmazták évtizedekkkel előtt munkáit, azok megkapták érte a pénzüket. Azóta már a megmaradt ilyen üzlet ki van adva bérbe, és abban kereskedelmi típusú műkereskedelem folyik teljesen függetlenül mindeféle szervezettől. A MAOE egyébként soha nem figyelt igazán a tagságára. Soha nem terjesztett fel rangos díjakra kiváló, de vidéken élő művészeket, kik igazán zseniálisak. Csak a környezetükből, vagy éppen erős "lobbizás" után. Én személy szerint aláírtam a tiltakozást, de soha semmilyen lehetőséget nem kaptam a MAOE-től. Sőt meg kell jegyeznem, hogy az apám, minden túlzás nélkül világhírű fotóművész volt, de mivel osztályidegen soha nem vették fel az alap soraiba, soha nem kapott itthon semmilyen elismerést a magyar művészetért tett külföldi sikereiért. Én tagságom előtt és tagságom után egyaránt - no meg a művészbarátaim is - a TILTOTT kategóriában élvezhettük tagságunkat.
Mivel a művészek legnagyobb része kénytelen volt, meg most is kénytelen más polgári foglalkozásból megélni, s jó részük abból kapja nyugdíját is, ne csodálkozzanak, hogy nem gyűlnek az aláírások az elképzelt mennyiségben.
És azon is el kellene gondolkoznia a tisztségviselőknek, meg a zsűröröknek, hogy hogyan is működik szinte a megalakulás óta a tagságba való bejutás, vagyis a felvételiztetés. Mindíg volt egy "elv" ami mentén nem jutottak, vagy nagyon nehezen jutottak, meg jutnak be - főleg a tehetségesebbjéből- alkotók. Ezen felül teljesen képtelen az a helyzet, miszerint a fiatalok egy nagy részét, akik végeztek a Képzőművészeti Egyetemen csak azért nem veszik fel - hiába tehetséges, hiába van mögette már sok kiállítás országos, megyei vagy városi díjazás! - csak azért nem hajlandók felvenni a tagságba, mert nincs meg nekik a rájuk kényszerített nyelvvizsga. Hiába lobogtatják az Egyetem által pótszerként kiadott igazoló pecsétes papírt, hogy elvégezték a szakmai képzés legfelsőbb fokát. A válasz - saját fülemmel hallottam: ha leteszi a nyelvvizsát akkor automatikusan tag lesz - felháborítóan nyegle, különösen olyan szájából ki maga sem beszél egy idegen nyelvet sem. Így sok tehetséges fiatal nem kerül be a tagok sorába, aki igazán tudnának harcolni a megszüntetések ellen, mert ez leginkább az ő jövöjük lehetne, persze ha nem úgy működne tovább ahogy eddig. És ha sem ők nincsenek, sem a már említett oko miatt soha semmilyen juttatásból, lehetőségből nem kapott nagy százaléka a tagságnak,ha nem mozdul a jaj-kiálltásra, ne csodálkozzanak. Nem akkor kell a tagsághoz fordulni szolidaritásért, amikor azt a kevés - főként budapesti - tagot és a tisztségviselőket veszély fenyegeti, hanem évtizedekig oda kellett volna figyelni minden egyes tagra - a vidékiekre is!
Az meg már hab a tortán, hogy idegen nyelvű felíratottak találkozik a Magyar Alkotóművész, mikor válaszát kérik, s mi több idegen sorrendű a neve a Magyar Alkotóművésznek! Felháborító!