HÍVATLANUL TILTAKOZUNK
Szent-Györgyi Albert |
/ #21 19302013-09-09 11:10"Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. ... Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. ... Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom." |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3161 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10022 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
750 Létrehozva: 2025-02-28
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2573 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
709 Létrehozva: 2025-02-23
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
224 Létrehozva: 2025-03-03
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1324 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2367 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
731 Létrehozva: 2025-02-21
Gyopárosfürdőért
112 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a fákat!
94 Létrehozva: 2025-02-25
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
625 Létrehozva: 2021-12-18
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
73 Létrehozva: 2025-02-26
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
521 Létrehozva: 2025-02-05
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
609 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
73 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
40 Létrehozva: 2025-03-01