Mondj nemet a Klubrádió megszüntetésére
Vendég |
/ #39342011-06-21 18:17Mostanában egyre többet hallgatom a Klubrádiót. Eddig is hallgattam olykor-olykor, de most sikerült ezzel a pályázati kiírás körüli bizonytalansággal - vagy nem is bizonytalansággal? - ráirányítani a figyelmet. Bár tudom, hogy az ORTT szándéka nem ez volt, de csodálatos reklámot sikerült csinálni a Klubrádiónak. Biztos vagyok abban, hogy aki elég sokat hallgatja - még ha nem is mindenkivel és mindennel ért egyet -, megállapíthatja, hogy egy rendkívüli, ritka jó adóról van szó. Olyan adóról, melynek a műsorszerkezete felöleli az élet mindazon területét, amely minden ember számára fontos. Teszi ezt magas színvonalon, de mindenki számára érthetően. Tessék meghallgatni. Én, mind Fidesz-re szavazó állampolgár is nagyon sok jó műsort találok, amit szívesen hallgatok. Arról nem is beszélve, hogy ha csak egyféle műsor szól a rádiókból - ilyen már volt -, akkor minek alapján alakítsam ki a saját véleményem? Persze, van internet, tévé és egyéb sajtóorgánumok, de nagyon sokszor szívesen hallgatok rádiót. Azt hiszem, az emberek kezdenek megcsömörleni a tévéműsoroktól, és egyre többen vagyunk és többen leszünk, akik gyakrabban hallgatunk rádiót. Szerintem a rádióhallgatás reneszánsza most van kialakulóban Magyarországon. Egyáltalán nem mindegy, hogy a tévéből ismert gagyi műfajok uralják a frekvenciákat vagy egy olyan igényes, magas színvonalú adó, mint amilyen a Klubrádió. Természetesen nem értek és nem is érthetek mindenkivel egyet. De ez miért baj? Kérem a politikusokat arra, hogy ha a "gondolkozó" szavazóikat meg akarják tartani, ne erőltessék ezeket a "kádári módszereket". Nem lesz ettől népszerűbb egyetlen kormány sem, ilyesmivel csak ronthat a népszerűségén. Érvként még felhozom azt, hogy akit csak a zene és a műsorvezetők egymás közötti vihorászása érdekel,soha nem fog leragadni a Klubrádiónál. Azok, akik el szoktak gondolkozni az életünk dolgairól, úgyis megtalálják a a módját annak, hogy sokféle forrásból informálódjanak. Ezért kár elhallgattatni a Klubrádiót, sőt, egyenesen HIBA! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8009 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1365 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
849 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
532 Létrehozva: 2025-01-22
Adják le Megtévesztve 2.évadát
384 Létrehozva: 2025-01-25
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
354 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1248 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
268 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
292 Létrehozva: 2025-01-01
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
220 Létrehozva: 2025-01-29
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
521 Létrehozva: 2024-11-21
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
182 Létrehozva: 2025-01-17
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
117 Létrehozva: 2025-01-23
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4432 Létrehozva: 2023-04-02