Petíció az Autisták gyógyításáért
KNiki |
/ #152014-01-17 20:31Kedves Mindenki! Először is az a szerény véleményem, hogy nem veszekedéssel és vitával kellene eltölteni az időt és az energiákat erre elfecsérelni. Ezzel egyáltalán nem segítünk az autista embereknek. Autista gyermek szülője vagyok. Mi is, mint minden más szülő igyekszünk megtenni mindent gyermekünk érdekében és sajnos én sem tudtam eddig milyen hihetetlen nehézségekkel kell szembenéznünk majd nekünk és kisfiúnknak is. Mi februárban megyünk tanácsadásra és aztán próbáljuk bevezetni az említett GAP diétát. Lehet, hogy hülyeség, de ezt én nem tudom felülbírálni, nem vagyok orvos. Egy biztos, amiben kicsi igazságot is látok, és aki elolvassa a Natasha Cambell által írt könyvet találhat is, és úgy érzem segíthet, akkor azt úgy gondolom a kisfiam és családom érdekében meg kell próbálnom. Az intézményi nehézségek pedig egyértelmű problémát jelentenek Magyarországon. Mi bölcsi és ovi problémával küzdünk jelenleg, hogy őszinte legyek nem tudom van-e egyáltalán megfelelő hely a számára. A társadalmi elfogadottság és az emberek hozzáállása, tisztelet a kivételnek, pedig már nem is érdemel szót. Sok mindenről lehetne még írni, de összességében azt gondolom, és nem csak miattunk, hanem mert olyan nagy mértékben és gyorsasággal növekszik az autista gyermekek száma tényleg végig kellene gondolni azt mit lehetne tenni értük. Így autista gyermek szülőjeként támogatok bármilyen kezdeményezést, mely érdekükben történik. |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5849 Létrehozva: 2025-03-17
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3458 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1818 Létrehozva: 2025-03-20
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1797 Létrehozva: 2025-03-18
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2277 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1170 Létrehozva: 2025-03-30
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
344 Létrehozva: 2025-04-13
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1187 Létrehozva: 2025-03-09
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7820 Létrehozva: 2020-07-28
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
106 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
83 Létrehozva: 2025-04-15
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
Védjük meg a Thaly Kálmán utcai fákat!
98 Létrehozva: 2025-03-16
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4890 Létrehozva: 2023-04-02
Debreceni Óvodák megmentése
858 Létrehozva: 2025-02-28