Az akác legyen hungarikum!

Óvatosságra intenék mindenkit ebben a kérdésben! Magyarországnak az akác olyan, mint Borneónak az olajpálma vagy Ausztráliának a cukornád varangy. Tájidegen faj, amely sok hasznot hoz az embernek, de a vele életközösségben élő növény-, állat-, gombafajok száma csekély. Az akácerdők ilyen értelemben ugyanolyan ún. „kultúrsivatagok”, mint a búzaföldek, kukoricaföldek stb. Nem kell biológusnak lenni, hogy lássuk a különbséget. Látogassunk el egy homoki tölgyesbe! Fajok százai, ezrei élnek e fákkal közösségben, EGYENSÚLYBAN, ökoszisztémában. Nem véletlen, hogy a védett növény és állatfajok jelentős része ilyen élőhelyekhez kötődik. A nehézség „csak” annyi, hogy ilyen erdőkből mára már csak zsebkendőnyi foltok maradtak. Ezeket (ill. minden még megmaradt természetes élőhelyet, leygen az erdő, mező, sziklagyep stb.) minden erőnkkel védeni kellene, megőrizni a következő nemzedékeknek!!!!
Az akác akkora területeket borít itthon, h kiírtani lehetetlen. Ahol akác van, ott termeljék ki tüzifának, ültessék újra és legyenek méhészetek. De ahol nincs, oda már ne telepítsünk! És pláne ne magasztaljuk!
Van egy feloldhatatlan ellentét a természetvédelem és a – rövid távon- hasznot hozó egyéb ágazatok között (pl. erdészet, méhészet, vadászat, halászat, vízgazdálk., ökoturizmus stb.). Ez mutatkozik itt is meg és az aláírók nagy számát nézve sajnálatos módon megint a természetvédelem fog alul maradni. Az emberek fejében még mindig valamiféle mindenhatóság-gondolat uralkodik (nacionalizmussal áthatva). Mindamellett persze mégis mindenki „zöld”, mindenki természetszerető és az esőerdőket is mindenki védené. De ha a mi erdeinkről van szó, akkor rögtön más a szemlélet, abból mindenki kivenné a hasznát…
Az Unió sok – egyébként jóhiszemű- kezdeményezése ment már félre és lett az eredménye hatalmas károkozás. Ilyen volt például az elmúlt évtizedekben az erdőtelepítések támogatása. A minőségre tekintet nélkül, csak a mennyiség számított. Most ezen változtatnának, és ez a szemléletváltás nagyon is időszerű!!!
Elképesztő, hogy még ma is büszkék egyesek arra hány hektárnyi akácost telepítettek. Nem vagyunk/lettünk mi sem okosabbak a láplecsapoló, folyóelterelő, bölénykiírtó stb. elődeinknél. Egy Woody Allan idézet jut erről az egészről az eszembe: „Sokkal inkább, mint valaha, az emberiség válaszút előtt áll. Az egyik ösvény a kétségbeeséshez és a végső reménytelenséghez vezet. A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen a helyes utat válasszuk!”