Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért
Vendég |
/ #75 Tigrisnek van igaza...2014-05-09 21:02... és még meg is toldom az alábbiakkal. Meghallgattam a honlapon lévő mp3-at és utána megnéztem a feladatlapot is. A véleményem a következő. A feladatlap több, mint "barátságos". Még a szövegek tárgyát képező festmény, autó képe is rajta van. Korábban, KÖZÉPFOKÚ (!) állami nyelvvizsgán a 90-es évek elején ilyen nem volt: csak a hallásunkra hagyatkozhattunk. Ez az EMELT szintű teszt ehhez képest kánaán. Emelt szinten én nem tennék bele képeket, mert nagyon sokat segít a szöveg kezdeti megértésében. Tessék tudni hallás után megérteni teljesen a szöveget. Nem kötelező emelt szinten vizsgázni. Annak, aki nem profi angolos ott a középszint. Egyébként az életben sincsenek mindig ott kis képecskék, meg félig leírt szöveg, ami segít. Előzetesen meg végképp nincs mód elolvasni egy beszélgetés részleteit. Meg aztán nem mondják el kétszer, szünetekkel a partnerek, hanem elhadarják és érts meg belőle valamit, ha tudsz. Ez van sajnos, a világ már csak ilyen. Szóval, nem kéne annyit panaszkodni, hanem kicsit többet hallgatni angol szövegeket, filmeket, stb. különböző dialektusokkal is akár. Ennek ma már semmi akadálya nincs (amikor nekem kellett a rendszerváltás után nem sokkal a fent említett vizsgára készülni, akkor szinte semmi nem volt: internet és TV csatornák is alig "Sky ONE", meg ilyenekre emlékszem elvétve, amiben unalmas politikai műsorok mentek csak) tele van az internet érdekes hanganyagokkal, filmekkel, stb. ingyenesen. Mi akkor vettük a felkészítő kazettákat, meg másoltuk, kincsként, a nyelvvizsgára, örültünk, hogy volt valami... |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3161 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10023 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
750 Létrehozva: 2025-02-28
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2573 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
709 Létrehozva: 2025-02-23
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
229 Létrehozva: 2025-03-03
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1324 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2368 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
732 Létrehozva: 2025-02-21
Gyopárosfürdőért
112 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a fákat!
94 Létrehozva: 2025-02-25
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
625 Létrehozva: 2021-12-18
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
74 Létrehozva: 2025-02-26
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
521 Létrehozva: 2025-02-05
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
609 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
73 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
40 Létrehozva: 2025-03-01