Nyílt levél Orbán Viktorhoz a rasszista, homofób beszédek ellen
zsebgerilla |
/ #59 Semjén se jobb. Megmondod neki?2014-06-25 09:47Semjén Zsolt újabb homofób kirohanása teljesen kicsapta nálam a biztosítékot. Értetlenü állok az előtt, hogy egy európai állam miniszterelnök-helyettese a nagynyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tehet, mint hogy a homoszexualitás aberráció, deviancia.(a bevándorlásra és az 'integrálhatatlan társadalmi csoportokra' vonatkozó kijelentései szintén megérnének egy misét) Londonban élek néhány éve, és sajnosszerencsére belémoltódott a szabadság. Szeretnék visszaköltözni egy-két éven belül, de nem fog menni, ha nem változik valami. Szerencsére azt látom, hogy a facebookon kommentelők elsöprő többsége egyetért a véleményemmel. Létrehoztam egy eseményt, ahol arra bíztatom az embereket, hogy írják meg a véleményüket Semjénnek velem együtt. Szerintem ideje arra bíztatni az embereket, hogy éljenek a szólásszabadsághoz való jogukkal, és lépjenek ki abból a passzív elfogadó szerepből, amely szerint arra vagyunk hivatottak, hogy meghallgassuk és elfogadjuk, amit a politikusaink mondanak, tesznek. Van véleményünk, és el is mondhatjuk nekik. Csak pár kattintás az egész. Másfél nap alatt ötven ember csatlakozott hozzám. Az az elképzelés, hogy egy adott időpontban mindannyian üzenünk neki a honlapján keresztül. Nem hiszem, hogy Semjén úgy fogja érezni, hogy válaszolnia kell, vagy akár, hogy el kellene gondolkodnia azon, amit írtam neki. Viszont azt hiszem, hogy jó ötlet élnem azzal a jogommal, hogy elmondhatom, amit gondolok. Talán holnap valaki látni fogja ezt az eseményt, és azt gondolja: jé, tényleg, hiszen miből tart megírni egy mailt, és egy másik semjénkerényimittoménki fog kapni egy újabb levelet. És jobb, ha elkezdik szokni, mert a mostani fiatalok egyre több időt töltenek online, és egyre bátrabban vállalják fel a véleményüket. Ráadásul egyre többen fordulunk meg nyugati demokráciákban, és visszük haza magunkkal a tapasztalatainkat. Talán egy-két évtized alatt eljutunk oda, hogy egy ilyen levél nem lesz többé ignorálható, és elindulunk az össztársadalmi párbeszéd felé, ahol a politikusok számonkérhetőek lesznek. Hát ez van az én kis zsebforradalmár fejemben ezzel az üggyel kapcsolatban. Kíváncsian várom, hogy mire jut egy mindenfajta urambátyámságtól és lobbitól független, civil magánakció. https://www.facebook.com/events/244863919046485/ Köszönettel és üdvözlettel: Letenyei Zita |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6695 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1265 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
343 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
263 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1765 Létrehozva: 2024-09-29
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
207 Létrehozva: 2025-01-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
441 Létrehozva: 2024-12-09
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53214 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
160 Létrehozva: 2025-01-01
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
437 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
101 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6822 Létrehozva: 2023-07-26
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01