Tiltakozás a pécsi Weöres Sándor szobor ellen

Weöres Sándor költő, műfordító, irodalomtudós tartós és tartalmas pécsi kötődéseinek, sokoldalú és színes megnyilvánulásainak, maradéktalanul tiszta és nemes személyiségének értékelésével ugyan az irodalomtudomány nem adós, de a képzőművészeti természetű emlékállítás feladata előtt a 21. század első negyedében igen jelentős, tisztázásra szoruló kérdések torlódnak egybe. Egy valami biztosan tudható (miközben nehezen láttatható): kivételes szellemi és emberi nagyságról van szó, amit egy tenyérbe mászóan közhelyes plasztikai minőségű tucat-megoldás, a megfontolatlanul és reflektálatlanul hagyott környezet, a rosszul megválasztott perspektívaviszonyok (egyebek mellett a lenézés perspektívája) elfogadhatatlanná tesznek. A művészettörténet bőséggel tud arról, hogy a főben járó közösségi állásfoglalások, reprezentációk minéműsége felől alkotott döntést esetenként tényleg hozzáértők, elhivatott és elismert pályatársak véleményének meghallgatása után hozzák meg. Egyáltalán nem az érdektelenek, hanem a nagyonis érdekeltek. Mármint a valóságos szellemi értékteremtést illetően elkötelezettek. Bárki belelapozhat pl. a Petőfi, vagy Arany János szoborpályázatok forrásanyagába. Álláspontok tömege, elképzelések, filozófiák, esztétikai rendszerek csapnak ezekben össze. Ezek mindegyikének 20. századi megfelelője fellelhető lenne egy méltó Weöres Sándor szoborpályázat keretei között. Mert ami most Pécsett történt az sem az „utca”, sem a ”szellem” emberének nem válik díszére.