Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #7712011-09-14 16:21Gyurcsány Ferencet öszödi beszédéig nem szerettem. De akkor felfigyeltem rá, mert a hazug politikai elitből kiemelkedett. A hazugságban maradottak, viszont mind nekiestek, még a baloldalon is. Gyurcsány Ferenc szabad lett, még akkor is, ha becsukatják. A jobb és baloldalon lévő hazugok fogságba estek. Már nem tudnak kitörni ebből. Ez a természete ha valaki befogadja a hazugság atyját, hazug a hazuggal elvan, még külön táborban is. Ezért olyan puhák a baloldalon. Most ők ítélnek, és nem tudják, hogy Isten titkon figyel, és megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Az országok közül Magyarországnak is. Elfordítják fejüket az igazságtól, majd Isten is elfordul, amikor könyörögnek hozzá. Lehet akkor, majd megint emlegetni a balsorsot, hogy régen tép. A vetést aratás követi. Kurmai Sándor |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10052 Létrehozva: 2024-06-21
Mentsük meg a soproni ovikat!
3172 Létrehozva: 2025-02-24
Debreceni Óvodák megmentése
759 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
401 Létrehozva: 2025-03-03
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
550 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2576 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
712 Létrehozva: 2025-02-23
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2375 Létrehozva: 2024-09-29
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1326 Létrehozva: 2025-02-19
Mentsük meg a fákat!
143 Létrehozva: 2025-02-25
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
747 Létrehozva: 2025-02-21
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
135 Létrehozva: 2025-02-26
Gyopárosfürdőért
118 Létrehozva: 2025-02-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
114 Létrehozva: 2025-03-04
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
552 Létrehozva: 2025-02-05
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
626 Létrehozva: 2021-12-18
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4815 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
74 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
42 Létrehozva: 2025-03-01