Igazságot, jogot az állatoknak!
Lívia Molnár A petíció szerzője |
/ #95 Állatvédők, természetvédők kontra ál-természetvédő állat-fajgyűlölők2015-02-14 17:44Döbbenetes dologra ébredtem rá éppen ennek a petíciónak a kapcsán. Magam elsősorban állatvédőnek, ugyanakkor természet- és környezetvédőnek is tartom magam (elsősorban az emberi társadalom által a természeti környezetben, a vadon élő állatok életfeltételeiben okozott károk elhárítására összpontosítva). Azt már régóta tudom, hogy egyes természetvédők nem állnak a természet-tudatosság magas fokán, amennyiben egyes, számukra kedves fajokat védenek, más fajokat pedig mellőznek vagy kifejezetten utálnak, és keveset - kevesen törődnek a fajok egyedeivel (utóbbi inkább az állatvédőkre jellemző). Azonban eddig ritkán szembesültem olyan ÁL-TERMÉSZETVÉDŐKKEL, amelyek bizonyos fajokat mondvacsinált indokokkal üldöznek, irtanak vagy irtásukra buzdítanak. Ezeket nevezem én ÁLLAT-FAJGYŰLÖLŐNEK. Kézenfekvő a párhuzam az egyes embercsoportok ellen táplált ellenérzésekkel, amit a MÁSSÁG gyűlöleteként lehetne összefoglalni. Ez a nácizmusban érte el tetőpontját: ha egy embercsoport egyes tulajdonságaiban (legyen az bőrszín vagy más testi eltérés, vallás, nyelv, kultúra, gondolkodásmód stb.) eltér az önkényesen ideálisnak ítélttől (bár sok esetben IRIGYSÉGEN alapszik, mert valamely embercsoport kultúrája pl. olyan, hogy kiválóan tehetséges embereket képes kinevelni, a másik embercsoport meg jóval szaporább a mienknél, nehogy már minket kiszorítson!), akkor azt ki kell rekeszteni, szélsőséges esetben ki kell irtani. Ezt nevezzük FAJGYŰLÖLETNEK - bár az ember vonatkozásában maga a szó is hibásan megkülönböztető, hiszen jelenleg egyetlen emberi faj él a Földön, a Homo sapiens. Az állatok vonatkozásában a FAJGYŰLÖLET szó tudományosan is pontos. Egyik fajt szeretem, mert olyan szép, olyan aranyos, a másikat meg utálom, mert valamilyen tulajdonsága nem tetszik. (Bár itt is felismerhető olyan törekvés, hogy egyes, nekem nem szimpatikus csoportról igyekszem elhitetni, hogy az KÜLÖN FAJ V. ALFAJ, vö. PARLAGI GALAMB - ilyen faj vagy alfaj nincs, ezek a csoportok utcára kivetett, általában postagalambokból vagy keverék példányokból álló HÁZI GALAMBOK.) Minek az alapján utálják vagy gyűlölik az egyes fajokat v. csoportokat? Az egyik ilyen ürügy (ez az, amit nagy megdöbbenéssel éltem meg): az INVAZÍV FAJNAK kikiáltás. Megpróbáltam utánanézni az irodalomban. Úgy látszik, a természetvédők agyában is keveredik két fogalom: az INVAZÍV FAJ meg az ÖZÖNFAJ. Az invázió jelentése: Ellenséges behatolás, támadás valamely terület ellen, a terület elözönlése. Invazív fajnak nevezhetünk egy adott területen NEM ŐSHONOS fajt, amely (természetes úton vagy emberi segítséggel) oda behatolva annyira elterjed, hogy az őshonos fajokat veszélyezteti (szűkíti életterüket vagy ragadozójuk lesz). Ez jellemzően pl. Ausztráliában, a csendes-óceáni szigetvilágban fordul(t) elő, az ember "inváziójával" egyidejűleg, de esetenként Amerikából Európába, Eurázsiából Amerikába is átkerülhetnek (többségükben emberi közvetítéssel, behurcolással!) fajok, amelyek ha életképesebbek az ott élőknél, akkor (akár kihalással) veszélyeztethetik azokat. Az ÖZÖNFAJOK ugyancsak rendkívül életképes, gyorsan szaporodó fajok, amelyek lehetnek akár őshonosak is, és ugyancsak kiszoríthatnak a közös élőhelyükről más fajokat. A Wikipédia a madarak között 3 invazív fajt sorol fel (nyilván a teljesség igénye nélkül): a kanadai lúd, a mandarinréce és a fácán. - A fácánt Európába a középkorban telepítették be, és a mai napig is fontos vadászható faj. Értjük? azért telepítették be, azért szaporítják, hogy vadásszák, és mivel szapora, "invazív" faj, ezért vadászható. A vadászok jellemzően igy gondolkodnak: legyünk hálásak nekik, hogy vadásszák, különben bennünket is kiszorítanának a fácánok... és miért ilyen szaporák? mert gondoskodnak róla, hogy jó sokan legyenek. Így aztán jólismert politikusunk és társasága bizonyára jót tett a természetnek, hogy a múlt év telén Soponyán 913 (!) fácánt gyilkoltak halomra, amiből tán tízet vittek haza... - A kanadai ludat időnként és helyenként túlvadászták, helyenként kihalt, majd amikor ismét elszaporodott, akkor megint vadászhatóvá, "invazív fajjá" nyilvánították. - A mandarinréce, ez a csodaszép tollazatú díszmadár valaha igen elterjedt volt Kelet-Ázsiában, de mára ott veszélyeztetett fajjá vált. Európában azonban ma már nem veszélyeztetett, sőt: invazív faj ... Ki érti ezt? Talán kártékonyak? Á, dehogy. Nem tudok róla, nem is írnak róla, hogy bármelyikük más fajokat veszélyeztetne... Az "invazív fajnak" besorolás eszerint: megbélyegzés. Olyan, mint emberek vonatkozásában a cigányozás? - Nagy felháborodás övezte hazánkban (joggal!) azt, hogy a szép és illatos FEHÉR AKÁCOT, az akácméz előállításához nélkülözhetetlen növényt is invazív, tájidegen fajjá nevezték ki. Hogy nem őshonos TERMÉSZETI fajokat "invazívnak" neveznek, az elnevezés még lehet jogos. De hogy az EMBER ÁLTAL HÁZIASÍTOTT, majd az ember hibájából folyamatosan az utcára dobott, és (mivel életrevaló) életben maradt, sőt szaporodó fajokat "invazívnak", tájidegennek, agresszíven terjedőnek bélyegzik meg, csak azért, hogy pusztíthassák: hát ez nevetséges, felháborítóan TUDOMÁNYTALAN, amellett, hogy állatellenes. Eddig két példával találkoztam: a házi macska és a házi galamb "invazívvá" nyilvánításával. Hogy mennyire a gyűlölet működteti az efféle besorolást, annak eklatáns példája, hogy a magát "természetvédőnek" nevező úr, miután kioktattam az orális fogamzásgátlók működéséről, másnap még azt is a fogamzásgátló terhére rótta, hogy az esetlegesen galambot zsákmányoló ragadozó madár szaporodását is akadályozhatja a fogamzásgátló! Érdekes, az ellen még soha nem kelt ki az illető úr, hogy pl. a PATKÁNYMÉREGGEL, EGYÉB MÉRGEKKEL kiirtott állatot elfogyasztó ragadozó madár rendszeresen belepusztul, hogy pl. az EGÉRRAGASZTÓ az egér természetes ellenségeit is fogságba ejti és kínok közötti pusztulását okozza, de hogy a fogamzásgátlót evett galamb milyen veszedelmes...! Hát az ember esze megáll. Ezt az embert kifejezetten a galambgyűlölet mozgatja. Mint ahogy a galambgyűlölet mozgatja a magát "Panelproli"-nak nevező fennhéjázó, galambirtásra buzdító suhancot is, aki engem "Arany Mamikám"-nak szólítva akart kioktatni, hogy aszondja "Egy jog csak addig terjedhet, míg mások jogait nem korlátozza." Csak arról feledkezett meg, hogy az ÁLLATKÍNZÓ ÁLLATIRTÁSRA senkit semmilyen jogszabály nem jogosít fel! - Ugyanezt üzenem a jólismert ÁLLATKÍNZÓ GALAMBBEFOGÓ által felheccelt Tatabányai lakótelepi közösségnek, és a velük egyetértő lakóknak is: mi az ÁLLATKÍNZÓ ÁLLATIRTÁS ellen tiltakozunk, amire semmiféle jogszabály nem jogosít fel. Nagy tévedésben vannak: én nem az ő nevükben, hanem az állatvédők nevében nyilatkoztam, és azt kérjük, követeljük, hogy az állatvédelmi törvényt, a BTK 244.§-t, azaz az állatkínzás büntetőjogi tilalmát mindenki tartsa be!
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5706 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1719 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8243 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
895 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
687 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
Számodra is fontos a szentesi kórház?
521 Létrehozva: 2025-02-10
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
465 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
372 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
332 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
262 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1975 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02