BUDAPEST XII. KER., TÖRPE U. 2. SZ. ALATTI VILLA MEGTARTÁSÁÉRT

Budapest a legszebb európai nagyvárosok egyike. Ha külföldről térünk vissza vagy a vidéki rokonoknak mutogatjuk a várost, mindig rácsodálkozunk, hogy milyen csodás helyen is élünk. Csak egy pillanatra ki kell lépnünk a szürke megszokások napi rutinjából. Ilyenkor büszkeséget érzünk. Egy pillanatra örömmel oldódunk fel abban a nemzedékeken átívelő közösségben, melynek szelleme megálmodta és melynek munkája felépítette ezt a várost. A büszkeség indokolt. Már ha együtt jár vele a felelősség. Az a tudat, hogy akárcsak a bolygó, úgy ez a város sem csupán nagyapáink ajándéka, de kölcsön az unokáinktól. A szüleink nemzedéke arról lesz nevezetes, hogy mennyi sebet ejtett Budapest testén. A Dunakorzón meredező förtelmes szállodaszörny, a Szervita téren terpeszkedő parkolóház vagy a Kálvin teret elcsúfító üveg- és acélhalom külön-külön is civilizációs bűncselekmények, de bármerre járunk Budapesten, akárcsak megannyi bombatölcsér, sorakoznak az igénytelen és mocskos, világháborús lövedékektől szaggatott homlokzatok, a mögöttük pusztuló, lassan életveszélyes épületek, valamint a modern lét neoprimitivizmusát fennen hirdető tájidegen business-centerek meg plázák, a maguk hitvány ürességével, vibráló neonjaival és irodai zombijaival. Budapestet három erő szakítja szét: a Duna, a végeláthatatlanul hömpölygő kocsioszlopok és a céges kapzsiság, mely a maximális profit szellemében minimális dizájnra törekszik, érzéketlenül tapos át tradíción, ízlésen, emberen és szellemen, a legcsekélyebb felelősségérzet nélkül. (...) Az általunk és apáink által ütött sebeket pedig be kell gyógyítani. Konzervatívan állni a belső városrészhez, ugyanakkor merészen engedni a formabontó koncepciókat a külső kerületekben. Hagyománytisztelet és modernitás. Mindkettőnek meg kell, hogy legyen a maga helye és szerepe az élhető, zöld Budapesten.