Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #1829 Re: Reménykedés helyett2015-04-05 16:26#1824: MenőManó - Reménykedés helyett A büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény előnye: ingyenes, és nem kell hozzá ügyvéd. Hátránya: 1.) csak a büntetőeljárásban jogerősen elítélt személyekkel szemben alkalmazható, csak az ő magánvagyonukra, és 2.) jogerős ítélet meghozatala akár 10 évig is húzódhat. (Addigra sok károsult ne adj Isten meg is halhat.:-(((() 3.) A büntetőbíró megteheti, hogy a polgári jogi igényte gyéb törvényes útra utasítja, és akkor ugyanúgy pert kell indítani, bár akkor az már 1 tárgyalás, hiszen a jogalap már bizonyított. A polgári per előnyei: 1.) Több alperes is perbevonható, lehet együtt perelni az összes lehetséges kárfelelőst: Tarsolyt, feleségét, meg a 3-ik pasit, akit letartóztattak, az MNB-t, a Magyar Államot...stb. 2.) Nem kell vétkesen okozni a kárt, nem kell szó szerinti bűnösséget bizonyítani, hanem csak a kár bekövetkezését (ez elég egyszerű), és a károkozó magatartás valamint a kár bekövetkezése közötti ok-okozati összefüggést (ezt nehezebb bizonyítani az MNB vagy a Magyar Állam ellen, de nem lehetetlen), valamint az összegszerűséget kell bizonyítani (ez könnyű a letéti igazolások és a felügyeleti biztos által majd kiadandó elszámolás csatolása mellett). Hátránya: 1.) Ez is eltarthat több évig, akár 10 évig is, ugyanúgy, mint a büntetőper, és 2.) itt már nem ingyenes a perlés, illetéket kell fizetni, ami a pertárgyérték 6 %-a, nagyon szűk a költségkedvezmények köre! 2.) A bizonyítékok csatolása, a bizonyítási kötelezettség a felperesen van, így nagyon aktív részvételt kíván meg, szűk határidőknek kell eleget tenni...stb, míg a büntetőben nem a sértettnek kell bizonyítania. Szóval mindkettőnek vannak előnyei, hátrányai. 3.) Az illetéken kívül nagyon magasak a perköltségek, ezeket mind a felpereseknek kell megelőlegezni. 4.) Ha a pert végül elveszítik, akkor nem csak az előlegezett perköltségeket bukják el, hanem az ellenfélnek megítélt perköltségeket is nekik kell viselni, ami ennyi alperessel szemben, pláne az MNB és a Magyar Állam esetében nem 2 fillér lesz. Palotás peren kívüli megállapodásban reménykedik...hááát....ez a Postabank ügyben sem sikerült neki, perelni kellett. Kérdés, hogy most sikerülhet-e, ha igen, milyen ok veheti rá a Kormányt vagy az MNB-t, hogy peren kívül megállapodjon? Magyar György - ahogy hallom - éppen ellenkezőleg, a büntetőeljárásra koncentrál. Szerintem mindenki várjon még egy kicsit, hogy mi várható a kormánytól, hogy tervezik a kártalanítást. Én valószínűnek tartom, hogy a BEVA 6 millióig fizetni fog (nem lesz fiktív-nem fiktív megkülönböztetés), az afeletti összeget az állam meg fogja előlegezni, átvállalja, és cserében övé lesz a teljes lefoglalt Quaestor vagyon. Szerintem ilyesmiben gondolkodhatnak. Ha ez így sikerül, akkor nem lesz szükség pereskedésre. Ebben bízzunk. Ez a Kormány érdeke is most már, és nem csak a károsultaké. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5915 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1752 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8265 Létrehozva: 2024-06-21
Számodra is fontos a szentesi kórház?
1024 Létrehozva: 2025-02-10
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1010 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
962 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
699 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
566 Létrehozva: 2025-01-22
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
491 Létrehozva: 2025-02-06
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
342 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
337 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
322 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
274 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2013 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
188 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
166 Létrehozva: 2025-02-02