RehabCritical Mass - Egyenlőség, akadálymentesítés - Elvárjuk!

A családon belüli erőszak sokszínű, ebből az egyik fajtát, a fogyatékkal élő emberek helyzetét mutatnám be.

A fogyatékos embereket érő bántalmazás sem áll meg 18 éves kor után sem Magyarországon. Eddig nem lehetett erről szólni, még mindig elterjedt, "elfogadott" az egy háztartásban lakók környezetében. A párkapcsolati erőszakról szóló hírek ma már gyakran bekerülnek a médiába, de még mindig kevés szó van a fogyatékosokat érő otthoni támadásokról, amit a bántalmazók szintén előszeretettel tartanak titokban, a bántalmazottakban pedig nagyon erős a bűntudat, szégyenérzet, önvád, mert a bántalmazók sikeresen manipulálják a családtagokat. Elszívják az energiát a bántalmazottaktól, így tartják fenn az egyenlőtlen hatalmi viszonyt. A bántalmazók egyben „energiavámpírok” is, a bántalmazott folyamatos hibáztatásával el tudják érni, hogy ne tudjon önállóan élni. Erre van módszerük, mert kiválóan érzékelik a bántalmazottak gyenge pontjait és módszeresen lerombolnak minden lehetséges önbizalmat, önmegvalósítást, önállóságot.

Az a „nevelési” módszer, melynek szerves része a bántalmazás, a mai napig elfogadott a tekintélyuralmi családi rendszerben.  Gyakran a törvény és a valóság ellentmondanak egymásnak, a beszámolók is erről tanúskodnak. A bántalmazások gyakran nem pofonnal kezdődnek, a kiút pedig mindig a helyzetfelismerésen alapszik, illetve ismerni kell bántalmazói lélektant is. Ha megvan a felismerés, akkor kellő segítséggel, eszközzel meg lehet fordítani a dolgot, még mielőtt súlyosbodna lelki terrorrá, mert felismerés hiányában onnantól csak lefelé vezet az út. Vannak fogyatékossággal élő emberek (és sokan mások is), akik mégis kénytelenek bántalmazó családban maradni, ez a szomorú.

18 éves korukat betöltve, illetve iskolai tanulmányuk befejezése után a szülők, rokonok munkába küldik a felnőttkorba lépett fogyatékos embereket és  sikeres álláskeresés után a munkából származó, minimálbéres kereseteiket elszedik és másra költik. A családokban nagy a visszaélés a megváltozott munkaképességű, tartósan beteg emberekkel, a dolgozni tudókkal szemben is. Sőt, ha nincs munkájuk, akkor a más csatornán érkező egyéb "jövedelmeket" is elveszik tőlük (tisztelet a kivételnek). Akik pedig egyetlen ellátást vagy keresetet sem tudnak felmutatni, őket még jobban megalázzák. Ez a többség a bántalmazottak körében. Bár a bántalmazók túlnyomó többsége férfi, anyák is követnek el szóbeli, lelki és testi erőszakot, 18 éves koron túl is. Nem veszik tudomásul, hogy már felnőtt a gyerekük, nem engedik önállóságra lépni az "üres fészek" (kirepültek a gyerekek) félelem miatt. Folyamatosan gyerekszerepben tartják és szándékosan élnek kettős életet a szülők vagy más rokonok, hogy ne legyen látható az otthoni, háztartáson belüli erőszak a külvilág, a közvetlen környezet, a szűkebb család számára. Mint Jekyll és Hyde – a bántalmazók másképpen viselkednek négyszemközt, megint másképpen a környezet előtt. Ezért nem, vagy nehezen lehet bebizonyítani a családon belüli erőszakot ma Magyarországon a XXI. században. Bár az új Polgári Törvénykönyvben (2014 márciusától) megtiltották, hogy fogyatékosságra hivatkozva gyámság vagy gondnokság alá helyezzenek valakit, a szülői hatalmat más irányban megerősítették: kiterjesztették a szülő végrendelkezési jogát. Ráadásul az Alaptörvény ma már kimondja, hogy “A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni” (XVI. cikk, 4. bekezdés), amit fogyatékos emberektől még annyira sem lehet elvárni, mint másoktól. (Persze a fogyatékossággal élők között is vannak, akik tudnak az idős szüleikről anyagilag gondoskodni, de nem ez a gyakori.

A lakásajándékozást az új Ptk. szerint méltatlanságra hivatkozva a rokon bármikor visszavonhatja. Ez sok visszaélésre ad alapot a rokon/szülő számára. A bántalmazók játszanak  a jogokkal. Ahol a jog erősebben van jelen a családban, ott nincs szeretet.
Sőt, gyakori, hogy az Alaptörvény XVI. cikk, 4. bekezdése ("A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni") alapján, hogy az ép szülő megteheti: kitúr az örökségből a felnőtt, fogyatékkal élő ember szegénysége miast, mert nem tud gondoskodni idős szüleikről, és ezért kénytelen "otthon maradni" vagy hajléktalanszállóban újrakezdeni az elrontott életét. 

Susan Forward amerikai pszichiáter írónő kiválóan jellemezte könyvében a mérgező szülőket/rokonokat. Csak épp a "más" hozzátartozókat nem említi benne. A családon belüli erőszakban van:

1. lelki terror,
2. anyagi függésben tartás,
3.érzelmi nyomás, zsarolás, manipulálás,
4. parancsuralmi rendszer folyamatos fenntartása diktátori szerepben, nagy hangerővel,
5. hatalmi viszony egyoldalúsítása,
6. magántitok megsértése,
7. személyi szabadság korlátozása (tudatosan elszigetelik az áldozatot a barátaitól, ismerőseitől, más emberektől),
8. hazugságok a környezetnek (pl. áldozathibáztatás),
9. megalázások, az önbizalom csökkentése,
10. magánlevél, -információ megsértése,
11. garázdaság (pl. törés-zúzás),
12. elszigetelés,
13. anyagi/érzelmi elhanyagolás, közöny,
14. szeretetmegvonás,
15. durva „tréfa”, gúnynév ragasztás,
16. helyzeti szituációk kiprovokálása a másik személy rovására,
17. testi fenyítés, testi sértés.

A bántalmazók többsége sokszor magukat tünteti fel áldozatként, ezért maradnak észrevétlenül az elkövető tettei a külvilág felé, a sikeres manipulációk és az áldozat elszigetelése miatt. A bántalmazott emberek nem tudnak elmenekülni a bántalmazó családokból mert:

1. nincs vagy kicsi a keresetük;
2. nem vehetik használatba a nevükre írt lakásokat, mert a szülők ezt ellehetetlenítik;
3. a bántalmazott környezete a bántalmazóval van egyetértésben (lásd „úgy kell neki”, „megérdemelte!”, „minek pofázik”, „maradjon csöndben”, „mindent megtettek érte a szülei, rokonai!” [ez különösen gyakori!] „engem is vertek mégis rendes ember lettem” típusú vélemények).
4. az egyenlőtlen hatalmi viszony miatt nem tudnak házasságot kötni, családot alapítani, emberhez méltó környezetet teremteni a bántalmazó szülő vagy más hozzátartozó lakásában/ingatlanában.

Ha mégis elköltöznek, elmenekülnek a bántalmazottak, azt csak külső segítséggel, egy bátor ember segítségével tudják megtenni. A legtöbben csak a menekülés módját tudják megszervezni a bántalmazottaknak, viszont lakásba nincs külső befogadó, gyakran azok sem tudnak befogadni, akik a menekülést megszervezik. Mivel sok bántalmazottnak van valamilyen ingatlan a nevükre íratva, ezért a törvény értelmében nem kaphatnak önkormányzati lakást. Ezt a jogi csapdát kihasználják a bántalmazó szülők, rokonok. Ennek a menekülésnek a végén sokan krízisközpontban kötnek ki, ahol 1 hónapot tölthetnek, ez alatt az idő alatt próbálnak maguknak albérletet keresni. Ma Magyarországon nagyon drágák az albérletek, megfizethetetlen áron vannak. Ezért a bántalmazottak gyakran kénytelenek a hajléktalanszállókban lakni és újrakezdeni az életet, egyedül, külső segítség nélkül. Megtanulni a megtanulhatót, apró lépésekben.

A többszörösen hátrányos helyzetből adódóan egyetlen önkormányzat vagy hivatal sem foglalkozik ezzel a problémával a maga összetettségében. Ezért gyakran kiszorulnak a segélyekből például a megváltozott munkaképességű, dolgozó hajléktalan emberek is, mert máshonnan kapnak ellátást (rokkantsági vagy rehabilitációs  komplex felülvizsgálat után) és munkakeresetet is. Ezért nem jogosultak semmilyen támogatásra, pedig a gyógyszereknek és a gyógyászati segédeszközöknek magasak az árai. Esetükben a rokkantnyugdíj mint fogalom már megszűnt, helyette az ellátás szó szerepel közhasználatban. Csak öregségi nyugdíj létezik, de ennek az értékállóságát is módszeresen csökkentik, így nem lesz annyi értékben nyugdíj öregségünkre, mint amennyi járulékokat fizettünk be életünkben munkánk során. Sőt, 70 év nyugdíjkorhatárt is terveznek bevezetni az elöregedett társadalomra és kevés fiatal dolgozóra hivatkozva. Munkából egyenesen a sírba mehetnek. Az ép fiatalok elmenekülnek Magyarországról, máshol keresnek munkát külföldön, ezért alig lesz járulékfizető Magyarországon.

Bezzeg Németországban egy fogyatékossággal élő személy tud normálisan élni, normálisan dolgozni, normálisan lakni. Elköltözik a szülői házból, mert van lehetősége lakást venni. A német állam erre nagyon odafigyel. Magyarországon pedig, aki el akar költözni, annak nincs hova mennie, erre semmiféle lakástámogatás nincsen. A magyar fogyatékos civil szervezetek csak 2-3 fős bérlakás koncepciót támogatnak, de az önálló életvitelt, lakhatást saját ingatlanban már nem, mert félnek a közvéleménytől, a pozitív diszkrimináció megbélyegző hatásától. Így az állam és az önkormányzatok kedvükre manipulálják a civil szervezeteket, a civil szervezetek pedig a tagokat. A tagok az igazságtalan lakáspolitikai állapotot maguktól, egyedül nem tudják megváltoztatni és nincs erre politikai akarat sem. A lakásfenntartás pedig egy újabb külön kérdés.

A hajléktalanságból nehéz kitörni és nem megoldás erre az új Polgári Törvénykönyv rendelkezése a mediációról sem, mert a családban egyenlőtlen a hatalmi viszony bántalmazó és bántalmazott között, a mediáció pedig értelemszerűen csak egyenlő felek között tud működni. Ráadásul erre nincsenek is igazán kiképezve a kapcsolatügyeletes mediátorok. A nők ebben a helyzetben többszörösen vannak diszkriminálva, ugye egy személyben fogyatékos (mozgássérült, vak, stb.), megváltozott munkaképességű dolgozó, hajléktalan és nő. Pont azért, mert a hajléktalanellátók többsége csak férfiakat vesznek fel, nőket alig. Pedig a női hajléktalanok száma egyre gyarapszik, ez benne a diszkrimináció. Nehéz a szemléletváltás a fejekben, pedig mindez létezik!

Kitekintő: Franciaországban tavaly történt az alábbi eset: http://www.jogiforum.hu/hirek/30533

Szerintem Magyarországon még szigorúbban kéne büntetni a fogyatékkal élő gyerekeket verő, illetve nagykorú családtagokat bántalmazó szülőket/rokonokat, de még jobb lenne önálló törvényalkotás az egyetemes családon belüli erőszakról.