Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #33722015-08-03 12:57Az AB úgy fog dönteni, ahogy a fidesz utasítja. Attól függ, hogy sikerült-e a menekült hisztériával elterelni a közvélemény figyelmét a kormánytagokat érintő botrányról. Ha úgy érzik hogy igen, akkor vesztettünk. Márpedig most a menekültektől rettegünk éppen. Ugye azt mindenki tudja, hogy mióta az AB bírók többségét kormányközeli tagok alkotják, a döntések látványosan a kormánynak kedvező irányba születnek. Ezt valakik konkrét számokkal ki is elemezték, a neten megjelent. Sajnos eltűnt az a társadalmi igény is, ami a történések mélyebb okait szerette volna megismerni. Pedig a sáros kormánytagok ettől félnek a leginkább, a kártalanítási folyamat is emiatt indult el olyan gyorsan. Ha nem kapunk kártalanítást, ebbe az irányba kéne elindulni, ez az egész ügy ahilles sarka és katalizátora. Nehogy bárki is azt higgye, hogy a jóságos Állam bácsi akar segíteni. Egy fenét. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5808 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1727 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8249 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1002 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
910 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
782 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
695 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
565 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
467 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
449 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
336 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
320 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
269 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1999 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02