Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #4481 Re:2015-11-19 14:50Az ötletelést, az ötletrohamot nem általában tartom ködszurkálásnak, hanem konkrétan ebben a helyzetben, az AB határozat értelmezésében kerülném el, ill. a kidolgozandó új törvény megszövegezésében játszható szerepünket illetően lennék mértéktartó. Egyszóval, ne legyünk szereptévesztésben! Ne mi mondjuk meg, hogy a határozat egyes passzusait és a fő tartalmait hogyan kell értelmezni, ne mi akarjuk eldönteni, hogy melyik alkotmánybíró érvelése a helytálló, vagy hogy laikusként ne akarjunk itt kodifikálni stb, stb. Már csak azért is intenék önmérsékletre, mert 8 hónapja kísérem figyelemmel a quaestoros fórumokat, beleértve a facebook csoport oldalait is. Először csak sírni lett volna kedvem az ott megfogalmazott „ötletek”, és egyéb vélemények olvasatán, de már régóta inkább csak felvidulni járok ezekre a helyekre. Nehéz jelzőket találni arra töméntelen sok, minden képzeletet felülmúló ostobaságra, ami megjelenik. De ettől függetlenül, itt és most ajánlatos lenne tudomásul venni, hogy az esetleges új törvény kidolgozói nem a mi kommentjeinkből, az általunk gyártott paragrafusokból fognak merítkezni. Ez a felület is elsősorban csak a gőz kiengedésére alkalmas. Az értelmes javaslatok megfogalmazásához, elfogadtatásához és a kodifikációs folyamatba történő becsatornázásához új módszerek szükségesek, s itt már helye van az ötletrohamnak. Cselekedni kell, de alapjaiban másként, mint ahogy eddig tették. És semmiképpen sem úgy, ahogy most például a debreceniek, Tyll Attila, aki a még keményebb konfrontációban hisz, és kijelentette, hogy a jövőben a keményebb fellépéstől sem riadnak vissza. Ha normális emberek szerveznék és irányítanák a FB csoportot, akkor például azt javasolnám nekik, hogy szervezzenek nyilvános, NEM POLITIKAI, HANEM SZAKMAI fórumokat azon releváns szereplők (pl. kormánypárti képviselők) meghívásával, akik érdemileg befolyásolhatják a döntéshozatalt. Még hosszasan lehetne folytatni, de már így is megközelítettem a tűréshatárt. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5817 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1730 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8251 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1004 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
927 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
810 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
695 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
565 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
450 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
336 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
320 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
270 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2001 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
187 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02