Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #5223 Re:2015-12-12 11:56Én is károsult vagyok, és alapvetően egyet értek a kommenteddel. Jól emlékszem a márciusi bedölésre, amikor minden jel arra muatatott, hogy az összes pénzem odaveszett, és egy fillér kárpótlást sen fogunk kapni. Akkoriban még a BEVA kártalanításra sem lehetett számítani. Majd jött a Q-tv., és minden károsult örömében sűrün verdeste a fenekét a földhöz, a nem várt nemzeti ajándék miatt. Ezt követően az egész folyamat a politika uszályába került. Az ellenzéki pártok uszítására a questoros facebook csoport politikai kampányba kezedett, amit azóta is permanensen folytat. Minden demonstráción, nyilvános megszólaláson a kormányváltás jelszavai voltak a dominánsak, maga a kártalanítás ügye már csak másodlagos volt. Az uszító kampány irreális követelésekkel most is zajlik, de különösebb tömegtámogatás nélkül. A túlnyomó többség ésszerű megoldást akar, amire a jelenlegi törvénytervezet megfelelő alapot nyújt, akinek pedig ez nem megfelelő, az a maga nevében, és ne a 32 ezer károsult nevében követelőzzön. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
A kulturális, zenei és közösségi életért
1258 Létrehozva: 2024-12-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6264 Létrehozva: 2024-06-21
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
438 Létrehozva: 2024-12-09
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
342 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
260 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
242 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1755 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
194 Létrehozva: 2025-01-02
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53207 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
158 Létrehozva: 2025-01-01
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
99 Létrehozva: 2025-01-03
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
406 Létrehozva: 2024-11-21
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01