Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #5466 Re: Re:2015-12-19 08:13Kedves Sorstársam, köszönöm szépen az infot. Én még tavasszal írtam dr. Pillér Zsuzsának (megérdemli, hogy a néven említsem) e-mailt, levelet, választ nem kaptam. Érdeklődtem telefonon, érdemi válasz nem volt. Bementem személyesen, a portán csak azt a telefonszámot nyomták a kezembe, ahol korábban se mondtak semmit. Mikor egy kissé határozottabban léptem fel, megjelent két kigyúrt alak, és én eltávoztam. Ezért aztán különönösen örülök a válaszodnak. A NAV-nál idén is volt adóvisszatérítésem, ami a Nyesz-re ment volna. Természetesen nem utalták, beidéztek, jegyzőkönyveztek, majd kaptam egy levelet, ha nyitok egy új Nyesz-t, utalják a pénzt, de akkor tíz évig nincs kivét. Ezt nem tettem, és jól tettem, mert összel megjelent egy rendelet (amiről már tavasszal is voltak hírek), hogy ez esetben elutalhatják a pénzt a bankszámládra, ha kéred. Így tettem, állítólag december végére megérkezik. A Nyesz-nek semmi köze a Q. csődjéhez, jogász barátaimmal átbeszéltük. Én mellesleg nem is a Q.-nál nyitottam. Ez a számla magántulajdon, a tulajdonos fizeti a fenntartását, transzferálható és jogfolytonos, feltéve, hogy a transzfer után ráteszed a korábbi megtakarításod. Remélem, hogy megoldják. Szerintem hasonló a helyzet a Tbsz-szel is, amióta transzferálhatóvá tették.
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6585 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1260 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
342 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
261 Létrehozva: 2025-01-01
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
440 Létrehozva: 2024-12-09
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1759 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
201 Létrehozva: 2025-01-02
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53213 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
159 Létrehozva: 2025-01-01
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
420 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
100 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01