Kiállás Bagdy Emőke egészséges pszichológiai nézetei mellett!
Kozma Szilárd |
/ #165 Re:2016-01-19 17:34 Jó tehát, hogy hirtelen nekibuzdulásában aljasul - ismeretlenül - megrágalmazva, kioktatott ez a támadó-védőnő, mert így legalább értelmesen végig tudtam gondolni a dolgokat és megválaszolni azt, hogy miért van az a jelenség, hogy ha el megyek Mo-n egy még Csíkszeredánál is kisebb és ezért békésebb kisvárosba, azok főterén és parkjaiban az ember nem találkozik annyi babát sétáltató, vagy áldástól ragyogó, nagy hasú kismamával, mind a székelyföldi kisvrosok terein és parkjaiban. Mert, hogy nem a gazdasági jólét, iléletve a "jobblét" miatt, amley mellett a Magyarországi ltalános gazdasági mutatók is sokkal, de sokkal jobbak, de a család - a gyermekek utn! - által kapott állami segélyek és kedvezmények az itteniekhez képest egyenesen mennyországiak (Tessék ennek jól utána nézni, a mi naivitásunk és tájékozatlanságunk hánytorgatása helyett!), az biztos! Hogy a homoszexualitás gyakorlsa és hirdetése - pártolsa itt kemény bűncselekménynek számít, az tényleg negyon sokat el vesz az itteniu liberalista nyomulási kísérletek élőből és nem tudja annyira rothasztani a párkapcsolati viszonyokat, hogy az itteni liberálisok nem képesek olyan közéleti agresszivitásra, mint pl Magyarországon, az biztos. És ennek is köszönhető, hogy az emberek fejében az alapvető élet-tények nincsenek össze zavarva, hogy a családnak még tényleg van nem csak védelmező, de spiritulis minőséget fenntartó és fejlesztő értéke is, az biztos. Hogy nem kell a tanárok és tanítók és szülők attól féljenek, hogy a másik tanár, tanító vagy szülő, vagy pláne pszicológus rá fogje, hogy diszkriminatívan viselkedik, sőt, bántja - bántalmazza a másikat (kollégját, szülőt, stb.) amiatt, hogy nemtetszését fejezti ki annak a homoszexuális mivolta miatt, vagyis ezek miatt a rosszindulatú koholmányok miatt sem a tanárok - tanítók, sem a szülők nem megzsarolhatók és meghurcolhatók. Ez tényleg negyon sokat jelent a modern és a poasztmodern családalkotási lehetőségek szempontjából. De az is nagyon sokat nyom a letba, e petíció eszmevilága szempontjából, hogy itt nincsenek olyan "hivatalos személyek" (egészségügyi középkáderek) akiknek az a része amely Tűz-karmával vagy - és Levegő karmával születtek a világra (Vagyis a potenciális nő nemű védő-támadó asszisztensek fele!), és emiatt a velük született természetes agresszori reflexeik miatt, ilyen " felügyelői - vizsgálói helyzetbe kerülve" (Ha jól tudom Mo-n a védőnők még a családok otthonaiba is bemehetnek a babák fejlődése ellenőrzésének a céljából, és bármikor megmérhetik azok hoisszanti növekedését, súlygyarapodását, bőrük színezetét, jollakottságát, steril, vagy nem streil öltözetét, viszgálatjkák az általuk, vagy a "központ" által előírt étkeztetési és egyéb programok betartását, stb. - Kinek kell még egyetlen gyermek is ilyen áron?) akárcsak a fontoskodás miatt is, és nem is a rossz hangulatuk kiélése érdekében, vegzálhatják a kismamákat és azok férjeit, stb. S hát még Réka! És hát még Ividő!
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5710 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1719 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8243 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
895 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
687 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
Számodra is fontos a szentesi kórház?
525 Létrehozva: 2025-02-10
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
465 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
373 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
332 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
263 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1975 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02