Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
az előrehozott választásokért |
/ #34212011-10-03 02:44Ha úgy isten igazából beindul a tüntetés-sorozat, akkor lesz ne mulass. Na, ettől óvom én a fiataljaimat, mert ők is annyira vártak valamit és hiába. Nem csak mi, ők is a tűrőképességük határán vannak és így már elszabadulhat a pokol. Nem értjük, hogy a Fidesz kormány miért cselekszik a Nép ellen, minden intézkedésük ellenünk szól. A HAJRÁ MAGYAROKBÓL HAJRÁ GAZDAGOK LETT, pedig tudhatnák, hogy számszakilag elsöprő fölényben vagyunk, és azt is, hogy már MEGTANULTUNK NEM FÉLNI, a két évtizedes szabadságunk alatt. Miért nem mondják meg, hogy nem megy, csinálja más. Ez tisztességesebb eljárás lenne, mint romba dönteni a két évtizedes vívmányainkat. Nem elég az anyagi kizsákmányolásunk, az IGAZSÁGTALAN ELOSZTÁS, a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. Ennek a MI ORSZÁGUNKBAN MÉG NEM ÉRKEZETT EL AZ IDEJE, AHHOZ TÚL KEVÉS VOLT A MÁSFÉL ÉV. A gazdagoknak kutya kötelessége adni a szegényeknek, de nálunk inkább elveszik tőlük még, amit lehet..., de már nem sokáig és akkor majd megtapasztalhatjuk a rendőri túlkapásokat milliókért... Isten óvja, Orbán Viktor, a DEMOKRÁCIÁT..., aki még egyszer nem szavaz Önre. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
A kulturális, zenei és közösségi életért
1252 Létrehozva: 2024-12-18
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5608 Létrehozva: 2024-06-21
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
431 Létrehozva: 2024-12-09
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
335 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
250 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
241 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1739 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
215 Létrehozva: 2024-12-10
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
196 Létrehozva: 2024-12-11
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
156 Létrehozva: 2025-01-02
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
151 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53196 Létrehozva: 2014-01-01
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
97 Létrehozva: 2025-01-03
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
380 Létrehozva: 2024-11-21
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
72 Létrehozva: 2025-01-01