Vizsgálják felül Dr. Balla Lajos bírói kvalifikáltságát!
Vendég |
/ #1962016-06-17 05:57Szerintem indítani kéne azért is egy petíciót, hogy a szexuális bűncselekményeknél és a szándékos élet elleni bűncselekménynél legyen egy olyan minimun a törvényekben meghatározva, aminél kevesebbet ne adhasson a bíró. A szexuális bűncselekménynél javasolnám az 5 év fegyházat alapnak, ha az áldozat fiatalkorú, akkor 10 évet, ha pedig kiskorú, akkor 20 évet. Szándékos emberölésnél pedig 10 évről induljon a büntetési tétel. Egyszerűen felháborító, ami ebben az országban folyik! A minap olvastam, hogy az ellen a patkány ellen, akik szó szerint egy késsel kibelezte a két kislányát, majd végül mentőt hívott, emiatt nem lehet emberölés miatt eljárást kezdeményezni, csak halált okozó testi sértés miatt. Mind a büntetési tételek, mind egyes bírók ténykedése egyszerűen felháborító ebben az országban! Ezeket a mocsok kis patkányokat meg be kell zárni a legmélyebb cellába és eldobni a kulcsot! Ezt a korrupt, senkiházi bírót is melléjük zárni, mert megérdemli! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3475 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1827 Létrehozva: 2025-03-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2282 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1180 Létrehozva: 2025-03-30
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5851 Létrehozva: 2025-03-17
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1800 Létrehozva: 2025-03-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
367 Létrehozva: 2025-04-13
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
328 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
110 Létrehozva: 2025-04-18
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1189 Létrehozva: 2025-03-09
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7821 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02