Milla: A decemberi 7 pont


Vendég

/ #76

2011-11-29 20:29

Egy a kádárizmusban szocializálódott, annak sémáit gondolkodásában teljesen átvevő, egykori eszmetársaival szemben gyűlölködő, és mentálisan beteg egykori KISZ-titkár irányítja az országot, aki mellesleg miniszterelnökként vagyonosodott meg. Tulajdonságai alapján ez az ember a "Tanú" c. film nyilas besúgóból kommunista besúgóvá átvedlett karakterét jeleníti meg. Kommentár nemigen kell hozzá, miért kell minél hamarabb kivenni ennek az embernek a kezéből a hatalmat. A kárt, amit már puszta jelenléte is okoz, nem szükséges részletezni. Orbán Viktor veszélyt jelent mindannyiunk számára, akik nem tartozunk a felső tízezer közé, ő és követői embertelen haszonelvűségét saját pártjának frakcióvezetője demonstrálta felénk nyíltan, minden arcpír nélkül, meggyőződéssel, teljes értetlenséggel a megrökönyödésre, amit kiváltott. Ez a mozzanat önmagában alkalmas az orbáni erőket megtestesítő személyek jellemének alapvető vonásai megrajzolására. Az ilyenek, amennyiben persze átlagemberek, és nem politikusok, közönségesen börtönben szokták végezni.