Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
ORBÁN GYŐZŐ MSZMP PÁRTTITKÁR |
/ #7300 TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!2012-01-26 01:24#7298: filiszteus - de, inkább párttitkár ! DE IGEN, HELYESEN ÍRVA PÁRTTITKÁR. BOCS, DE NEKEM SZEMÜVEG KELL A GÉPELÉSHEZ ÉS NEM MINDIG SIKERÜL ÚGY, AHOGY SZERETNÉM. DE TE EZT PONTOSAN TUDOD, HOGY SEMMI GOND A HELYESÍRÁSOMMAL, MERT NEM CSAK SZERETEK HELYESEN ÍRNI, HANEM TUDOK IS. A MATEK-FIZI-KÉMIA MELLETT EZ VOLT A KEDVENC TANTÁRGYAM, MERT UTÁLTAM TANULNI. PL. FÖCIBŐL AZÉRT NEM KAPTAM KARÓT, MERT ASSZONTA A DIRI, HOGY A FENTI NÉGY TANTÁRGY JELES OSZTÁLYZATA UTÁN NEM BUKTATHAT MEG, DE AZT ELMONDHATJUK, HOGY KETTEN FELELTÜNK KETTESRE. NA, NEM KÖSZÖNTEM MEG NEKI, HANEM AZT VÁLASZOLTAM, HOGY AZ IGAZGATÓ ÚR EZT EGYEDÜL TETTE (DR. PICHLER JENŐ GIMN. IGAZGATÓ). JA, ÉS ÉN -VELED ELLENTÉTBEN- NEM SZOKTAM HAZUDNI, MERT UTÁLOM, MINT A FÖCIT MEG A BIOT. BOCS, DE ENGEM NEM ÉRDEKEL ANNYIRA A HELYESÍRÁS, MERT SZÁMOMRA TERMÉSZETES. MOST SEM EZ A LÉNYEG, HANEM, HOGY NEM ZÖRÖG A HARASZT, HA A SZÉL NEM FÚJJA. ORBÁN GYŐZŐ PÁRTTITKÁR VERTE A CSALÁDJÁT, KÜLÖNÖSEN VIKIT. ÚGY HISZEM, HOGY A GÉNEK NEM VÁLNAK VÍZZÉ, ÉS ENNEK ALAPJÁN JOGGAL FELTÉTELEZTEM, HOGY IGAZAK LEHETNEK A VIKTÁTORRÓL TERJESZTETT HÍREK IS. EGYÉBKÉNT, HA ÉRDEKEL, HA NEM, SOHA NEM VOLT, VAN, LESZ JELLEMZŐ RÁM, HOGY MINDEN ALAPOT NÉLKÜLÖZVE ELHIGGYEK BÁRKIRŐL BÁRMIT. JÓ ÉJT. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10058 Létrehozva: 2024-06-21
Mentsük meg a soproni ovikat!
3178 Létrehozva: 2025-02-24
Debreceni Óvodák megmentése
762 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
442 Létrehozva: 2025-03-03
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
555 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2578 Létrehozva: 2025-02-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
219 Létrehozva: 2025-03-04
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
713 Létrehozva: 2025-02-23
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2392 Létrehozva: 2024-09-29
Mentsük meg a fákat!
158 Létrehozva: 2025-02-25
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
146 Létrehozva: 2025-02-26
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
750 Létrehozva: 2025-02-21
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1326 Létrehozva: 2025-02-19
Gyopárosfürdőért
120 Létrehozva: 2025-02-28
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
566 Létrehozva: 2025-02-05
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
626 Létrehozva: 2021-12-18
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4815 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
42 Létrehozva: 2025-03-01
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
74 Létrehozva: 2025-02-23