Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Gyurcsányhívő |
/ #8551 Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET.2012-03-07 15:03#8549: Dr.Pesti Gyula, volt vizsgálóbiztos - Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET. Fogjunk Össze, Pesti Dr. Egységben az erő, mondták annak idején Kádárék. Valami igazuk volt is, bár nem vagyok Kádár-hívő. Igaz, olyan ördögtől valónak sem tartom, mint ma mondják. Én még emlékszem, mikor önfeledten tapsolt neki a nép, meg még arra is emlékszem, amikor kígyózott a sor a Fehér ház előtt a ravatalánál. Munkába menet reggel 7-kot nekem még nem kellett kígyóznom, nyugodtan elvihettem neki tiszteletem 3 szál vörös szekfűjét. Ma is megtenném, azzal együtt, hogy a hibáit is látom. Azok, akik ma fröcsögnek rá 1000-el, azok kivétel nélkül mind kiállták a sort, hogy az 1 szál virágjukat lerakhassák. Ugye, Filike, te is ott voltál? Én ezt tartom nagyon álságosnak. Én nem szégyenlem, hogy ott voltam, nem szégyenlem, hogy akkor jobban éreztem magam és nem csak azért, mert akkor még egy szusszra felmentem a másodikra, ma meg 10-re sem, hanem azért, mert akkor az én biztonságérzetem nagyobb, sokkal nagyobb volt, mint ma. Ma nincs is, az az igazság. Én már csak reménykedni tudok, hogy lesz ez még az én életemben jobb is. Filiszteus kigúnyolja a bevásárló gurulókocsis nagymamákat. Elmondom, nekem is van és büszkén húzom magam után, mert még tudok bele vásárolni valamit, amit az unokáimnak elkészítek. Most, így, ebben a napsütésben ennyi jutott eszembe. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10080 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
777 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
524 Létrehozva: 2025-03-03
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
352 Létrehozva: 2025-03-04
Mentsük meg a soproni ovikat!
3188 Létrehozva: 2025-02-24
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2423 Létrehozva: 2024-09-29
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
608 Létrehozva: 2025-02-05
Mentsük meg a fákat!
181 Létrehozva: 2025-02-25
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
182 Létrehozva: 2025-02-26
Gyopárosfürdőért
124 Létrehozva: 2025-02-28
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
764 Létrehozva: 2025-02-21
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
562 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2582 Létrehozva: 2025-02-20
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1331 Létrehozva: 2025-02-19
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
714 Létrehozva: 2025-02-23
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
627 Létrehozva: 2021-12-18
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4819 Létrehozva: 2023-04-02
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
45 Létrehozva: 2025-03-01
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
78 Létrehozva: 2025-02-23
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
615 Létrehozva: 2025-02-18