Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Lukrécia Vendég |
/ #96162012-04-10 18:529612-nek: Megpróbálom újra összeszedni az összeszedhetetlent. Kifogásolod, hogy Filikének hosszabban szoktam írni, mint Neked. Szerintem titokban Filike pszichológus, kihoz belőlem olyan gondolatokat is, amit ismerősnek nem szívesen mondanék el. Nem tudom, miért van, hogy kinyílok előtte, pedig javarészt nem is kérdez. Egyszerűen van egy észrevétele, egy mondata, ami mellett nem lehet szótlanul elmenni. Tényleg olyan, mint egy pszichológus, meghallgat némán, érzem ahogy virtuálisan a szemebe néz, aztán megint odabiggyeszt egy mondatot, amire megint reagálni kell. Persze van, hogy meg tudnám ölni, főleg mikor elkezd gyurcsányizni. Elmondtam még az előbb, de ahhoz már tényleg nincs újra hangulatom, hogy egyszer a családi nyaraló kertjében csináltam egy kis konyhakertet, amibe került többek között VÖRÖS ÓRIÁS fantázianévre hallgató sárgarépamag. Hát ennek sikerült áprilistól szeptemberig akkorára megnőni, mint a középső ujjam - mármint a leghosszabbnak, mert többnyire kisebbek voltak. Ez onnan jutott eszembe, hogy most is az ilyen nevű répamagot vetettem, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Az előbb sokkal jobbakat írtam, a fene egye meg, hogy elszállt. Szia |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3161 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10022 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
750 Létrehozva: 2025-02-28
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2573 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
709 Létrehozva: 2025-02-23
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
222 Létrehozva: 2025-03-03
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1324 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2367 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
731 Létrehozva: 2025-02-21
Gyopárosfürdőért
112 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a fákat!
94 Létrehozva: 2025-02-25
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
625 Létrehozva: 2021-12-18
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
73 Létrehozva: 2025-02-26
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
521 Létrehozva: 2025-02-05
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
609 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
73 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
40 Létrehozva: 2025-03-01