Ne legyen Eger süllyedő hajó!
drz |
/ #222012-05-09 23:37Vicc, amiket sokan írnak. Nem arról van szó, hogy havonta költsön x összegeket a város önkormányzata az effajta underground helyek fenntartására. Persze, hisz nem non-profit szerveződésekről van szó. De pályázati lehetőségeket számukra is lehetne biztosítani, figyelembe véve azt, hogy mekkora kultúra bővítő szerepet játszanak. Hisz elfelejtjük azt, hogy mind3 említett hely esetében, ha nem lett volna egy fellépő sem, csak szól valahonnan a zene, amire táncolhatnak az emberek, ugyanúgy mentek volna, és fogyasztottak volna. Nemde? Vagy a szimpla szerda esti koncert nélküli egaldizsik nem ilyenek voltak, még is számtalan alkalommal tömeg volt így is. Ezek ellenére mind3 hely próbált kielégíteni igényeket, valamint bővíteni azokat. Persze benne van az is, hogy még több ember legyen az adott helyen, ami még több fogyasztással jár. De a belépők szedése még is igen ritka volt, ha volt elhanyagolhatónak lehetne nevezni. Az árak magasak, pl a Jaffában? Hát volt különbség köztük és a fennmaradt helyek árai, és kiszolgálási színvonalai között. Igaz, lehet csak én voltam szerencsés, hogy általában kulturáltan fogadtak. Amiről itt szó van, ahogy már fentebb is említették, az hogy megölték ezeket a helyeket. Elvették a levegőt, anélkül pedig nincs élet. Ha egy idő után esténként jelennek meg a rendőrök, mondva csinált indokokkal, amire felkészülve hivatalos felmutatható engedély van, és még is keresztül néznek rajtuk, mit tegyenek? Hogy legyen vendégük? Hogyan fizessék ki, a jogtalan büntetéseket? Lehet gondolkodni. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1319 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1179 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
774 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
746 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
587 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
370 Létrehozva: 2024-12-09
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
192 Létrehozva: 2024-12-11
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
181 Létrehozva: 2024-12-10
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
166 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1590 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
121 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Hozzon létre az állam állatrendőrséget, akik a hatósági kötelékek között végzik tevékenységüket. AKik fel vannak hatalmazva hatósági intézkedésekre, a jogszabályok betartatására.
232 Létrehozva: 2024-10-28
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29