A bírói függetlenségért!
Tanuljunk a múlt hibáiból végre! |
/ #3 Szövetséget!2012-07-24 12:28Látni kellene, hogy a demokratikus szervezeteknek ma nem azon kellene agyalni, hogy hogyan tudnának bekerülni a parlamentbe a következő választáson, hanem azon, hogy milyen garanciával alkothatnának szövetséget arra, hogy együtt, egy szervezetben induljanak a fidesz legyőzéséért. Igenis ennek kellene lennie az első lépésnek a ma még bizonytalanok megnyeréséhez. A garancia pedig arra kell, hogy egy demokratikus szövetség 2/3-os győzelme esetén egyetlen feladat lenne: az alkotmányos jogrend visszaállítása, olyan demokratikus alkotmány megalkotása, amit csak 4/5-ös többséggel lehet módosítani. Ezt követően pedig új választás kiírása, ami során már lehetne megmérettetni magukat. Ha ezt nem érik fel ésszel és nem kezdenek egymással - egyenlő félként tisztelve egymást - tárgyalásokat a Szövetség létrehozása érdekében, akkor nagyobb bűnt követnek el, mint 45 után bármely hatalomra került párt. Enélkül ugyanis az Orbán rezsim nem győzhető le! Az én primitív agyammal fel nem foghatom, hogy hogy ezt nem lehet megérteni!? |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3478 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1828 Létrehozva: 2025-03-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2284 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1180 Létrehozva: 2025-03-30
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5851 Létrehozva: 2025-03-17
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1800 Létrehozva: 2025-03-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
370 Létrehozva: 2025-04-13
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
335 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
152 Létrehozva: 2025-04-18
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1189 Létrehozva: 2025-03-09
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7821 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02