Bocsánat kérés Izraeltől.
Quoted post
Vendég |
#702013-04-07 06:42Kedves mindenki!: Mielőtt vallási vitává változna ez a kezdeményezés, engedjétek meg nekem a következőket: 1. 1994-ben megtörtént a bocsánatkérés. Horn Gyula, tette meg, mielőtt beiktatták, volna, idézem: "Ötven év történelmi tapasztalata talán elég idő ahhoz, hogy a magyarság végre bátran és őszintén szembenézzen önmagával, miként azt éppen a németek zöme tette elsőként, közvetlenül a háború után. A magyar állampolgárságú, a Magyarországot mindig is hazájuknak tekintő zsidók kirekesztése, sőt üldözése nem 1944. március 19-én, a német csapatok bevonulásával kezdődött. Nem felejtkezhetünk el a különítményesek gyilkosságairól, a numerus claususról, a gyalázatos jogtipró zsidótörvényekről. Egyértelműen ki kell tehát mondani: történelmi bocsánatkéréssel tartozunk. Azok is, akik akkor éltek, s azok is, akik csak örökölték a bűnös elhallgatás gyakorlatát. Igen, bocsánatkéréssel tartozunk 600 ezer elpusztított és több tízezer elhurcolt és meggyötört honfitársunk miatt. Bocsánatot kell kérnünk Szerb Antalért, Radnóti Miklósért, a tudós Bródy Imréért, Petschauer Attiláért, az elégetett orvosokért, az agyonvert művészekért, a megölt boltosokért, a kézművesekért, a nőkért, akik nem lehettek anyák és nagyanyák." 2. Ha megtörtént a bocsánatkérés, amit számon kérnek rajtunk, akkor valószínűleg a megbocsájtásnak is meg kellett történnie. Egyetérthetünk abban, hogy nehéz úgy együtt élni, ha az egyik fél bocsánatot kér, a másik viszont nem bocsájt meg. Tehát a bocsánat kérés megvolt. 3. Én azt gondolom, úgy hiszem, hogy Jézus nem zsidó, hanem magyar a magyaroknak, japán a japánoknak, indián az indiánoknak stb. A kereszténység épp ennek a jó rételemben vett "kaméleonságának" köszönheti hihetetlen sikerét. Tisztelettel: Szabó Gergely |
Válaszok
Marika néni |
#72 Re:2013-04-07 07:31:05Bölcs írás, gratulálok hozzá. Kérem, tegye fel minden Holokausztot tagadó, valamint zsidókat gyalázó petícióra. Ön egy jó értelemben vett világpolgár. Ismeretlenül is tisztelem érte. |
Péter Rajnai A petíció szerzője |
#74 Re:2013-04-08 06:24:19Kedves Szabó Gergely! 1.Az, hogy megemlékezek arról, hogy bocsánatkéréssel tartozok valaki felé, az nem azonos azzal, hogy odamegyekhozzá, és neki kifejezem a sajnálatomat és a bocsánatkérésemet. 2. Jézus zsidó volt. A bibliában egyértelműen le van vetezve. Ezt csak azok cáfolják akik nem szeretik a zsidókat és nekik nagyon fontos, hogy bebizonyítsák ennek az ellenkezőjét... |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1104 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21