Quaestor károsultak megmentéséért

Quoted post


Vendég

#2169

2015-04-10 18:20

A jegybank üdvözli a BEVA döntését a QUAESTOR fiktív kötvényesek kártalanításáról
 
Budapest, 2015. április 10. – Megszűnt a QUAESTOR-ügy károsultjainak bizonytalan jogi helyzete azzal, hogy a BEVA igazgatósága mai ülésén úgy döntött: ezen ügyfelek is jogosultak az alap kártalanítására. Az MNB szerint a pénzügyi piacok biztonságát szolgáló, felelős, jogszerű döntés született.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli, hogy a Befektető-védelmi Alap (BEVA) mai igazgatósági ülésén úgy határozott, hogy a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. által forgalmazott fiktív kötvényekbe befektetők jogosultak az alap kártalanítására.

 Az MNB már korábban közzétett egyértelmű jogi álláspontja alapján a fiktív kötvények értékesítésével okozott kár a BEVA kártalanítási körébe tartozik. Nem a vállalati kötvényekkel egyébként együtt járó kibocsátói kockázat (azaz a kötvénnyel finanszírozott gazdasági társaság csődje) okozta ugyanis az érintettek kárát, hanem az, hogy a gyanú szerint a befektetési szolgáltató a befektetési céllal átvett összegekért cserébe nem adott értékpapírt (se igazi kötvényt, se más értékpapírt) ügyfeleinek.

 Azt követően, hogy az MNB feltárta ezeket a visszaéléseket, s a BEVA igazgatósága meghozta döntését, most a legfontosabb feladat az érintett ügyfelek tényleges kártalanítása, amely a Questor-Értékpapír Zrt. felszámolásáról rendelkező felügyeleti döntéssel kezdetét veheti. A vizsgálat mai állása szerint a felszámolásra vonatkozó döntés akár már a jövő héten megszülethet.

 

Magyar Nemzeti Bank

Válaszok


Vendég

#2170 Re:

2015-04-10 18:38:31

#2169: -  

 De miért csak a fíktív kötvényeseket? Vajon el tudják már valahogy különíteni a valós és a fiktív kötvényeket? Milyen arányt állítottak fel, vagy még ez sincs meg?