Tárgyalásokat a felsőoktatásért!
Quoted post
Vendég |
#292012-12-18 18:41Látom a fidesz ide is küldi a semmirekellő bérenceit. A felsőoktatásban vannak problémák ezt senki nem vitatja, de attól nem lesz minőségibb, hogy az újgazdagok semmirekellő fattyai engedhetik majd meg maguknak azt hogy tanulhassanak. Attól meg pláne nem oldódnak meg a problémák, hogy az oktatás helyett szánalmas focisulikra meg stadionokra költünk, meg a válogatottra ami a bangladesi harmadosztály szintjét sem üti meg és nem is fogja soha. Orsós Viktor barátunk is ingyen tanulhatott annak idején, ha nem tehette volna, akkor most is a putriban gyűjtené a vasat a tesókkal. Adjuk már meg a mai fiataloknak is a lehetőséget a kitörésre. Ha meg színvonalat akarnak először középiskolai szinten kéne gondolkodni, mert arról nem a diák tehet hogy úgy nyomnak egy kitűnő érettségit a kezébe, hogy a saját nevét nem tudja helyesen leírni. Az egyetemek nincsenek könnyű helyzetben, mert tudatlan diákokat kapnak akikből valamit ki kell hozniuk, hozzáteszem akik melegedni járnak be, a jelenlegi rendszerben két félév után átkerülnek költségtérítéses finanszírozásra. Szóval aki nem tanul az most is fizet. |
Válaszok
Vendég |
#30 Re:2012-12-18 19:12:16Több ponton is egyetértek veled, de vigyázzunk a stílussal. |
Vendég |
#33 Re:2012-12-18 20:54:14Nem vagyok fidesz bérenc, sem semmirekellő, sem újgazdag! Te beszélsz műveltségről?! |
Vendég |
#37 Re:2012-12-18 21:33:46Te a 2010-ben csúfosan megbukott ún. "baloldal" melyik részének semmirekellő bérence vagy? MSZP, Bajnai vagy Gyurcsány? Vagy te is átnyergeltél a Jobbikra, mint egy csomó más volt MSZP-s? Melyiknél tanultad ezt a primitív cigányozó orsósviktorozást? |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1167 Létrehozva: 2024-11-25
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
738 Létrehozva: 2024-11-23
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
671 Létrehozva: 2024-11-19
Petíció a Maglódon, a 31-es út mellett tervezett Dél-koreai gyártóüzem és kereskedelmi központ létesítése ellen
463 Létrehozva: 2024-11-08
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
298 Létrehozva: 2024-11-21
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
255 Létrehozva: 2024-12-02
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
254 Létrehozva: 2024-11-25
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1521 Létrehozva: 2024-09-29
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1358 Létrehozva: 2024-03-21
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
203 Létrehozva: 2024-11-06
Hozzon létre az állam állatrendőrséget, akik a hatósági kötelékek között végzik tevékenységüket. AKik fel vannak hatalmazva hatósági intézkedésekre, a jogszabályok betartatására.
208 Létrehozva: 2024-10-28
Korcsolyapályát Egerben! 2024
184 Létrehozva: 2024-11-20
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
113 Létrehozva: 2024-11-25
Maradjon ingyenes a lakossági parkolás a XIII. kerületben!
125 Létrehozva: 2024-10-31
Za mađarsku dramu - Narodno Pozorište / Népszinház Subotica
89 Létrehozva: 2024-11-15
Ha Ön egyetért azzal, hogy Ponty Zoltán önkormányzati képviselő mondjon le, kérem írja alá.
86 Létrehozva: 2024-11-10
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
79 Létrehozva: 2024-11-29
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6739 Létrehozva: 2023-07-26
STOP! Módosítsák a Reabilitare infrastructură rutieră pe coridorul: cartier Tudor Vladimirescu – cartier 22 Decembrie 1989 projektet!
52 Létrehozva: 2024-11-19
AUTIZMUS DIAGNÓZISSAL RENDELKEZŐ GYERMEKEK, FIATALOK, FELNŐTTEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
46 Létrehozva: 2024-11-12