Gyepmesteri tevékenységi kör F. Imre felfüggesztése Makò valamint Hòdmezövàsàrhelyen!

 

Tisztelt Makóiak valamint Tisztelt Hódmezővásárhelyi lakosok és Tisztelt civil állatvédők! 

 

Ezen Petició része egy korábban indult, alapos gyanú szerinti hosszú ideje tartó állatok sanyargatása valamint kínzásának története. Arra törekszünk, hogy végre a Makói valamint a Hódmezővásárhelyi gyepmesteri telepen állatvédelmi szempontú, a törvényeknek mindenben megfelelő bánásmódot kaphassanak az oda bekerült szerencsétlenek, de már a befogásuk pillanatától! Petíciónkban követeljük, hogy azonnali hatállyal fügesszék fel a jelenlegi gyepmmester/ebrendész szerződését, mert információink s több egybehangzó jeletnés és dokumentált anyag szerint a befogások, az állatok tartása nem felel meg az állatvédelmi törvényben foglaltaknak, indokolatlan szenvedést okoz nekik, kíméletükre még csak törekvés sincs. A jelenlegi állapotok minden erkölcsileg, mint jogszabályilag tarthatatlanok, és nem maradhatnak következmények nélkül! Követeljük az Önkormányzatok haladéktalan intézkedését: állatbarát, állatvédelmi szempontú gyepmestert akarunk! Ne sínylődjenek, éhezzenek, szenvedjenek tovább az állatok, ne haljanak halomra! Le a gyilkolással! Tisztelettel kérünk minden kedves állatbarátot ennek a peticiònak az aláirására! Összefogás kell, mert az ottani valamint a tovàbbi bekerülö állatok (kutyák és macskák) veszélyben vannak és feltehetően veszélyben lesznek! Kormány rendelet alapjàn 

(2) A kóbor állat befogását az adott esetben lehetséges legkíméletesebb módon kell elvégezni. A kóbor állat befogásához hurokkal ellátott befogóbotnak fojtásmentesnek kell lennie. Ez sajnos a mostani Gyepmesternél nem igy működik. 

 

A kóbor állat életét az Ávtv. 45. § (1) bekezdése, valamint a (3) bekezdés szerinti eset kivételével a befogástól számított 45 napig tilos kioltani!!Ezt sem tartja be ! 

 

16. § (1) A befogott kóbor állat életének kioltása a kóbor állat életének kioltására vonatkozó állatorvosi szakvélemény alapján, állatorvosi beavatkozás útján, az Ávtv. 12. § (1) bekezdésének megfelelően, a (2) bekezdés szerinti esetben, fájdalomtól mentesen történhet.

 (3) Az állatokat naponta legalább két alkalommal ellenőrizni kell, valamint az ivóvízhez való folyamatos hozzáférést és a napi legalább egyszeri etetést biztosítani kell.!!

Ezen rendeletek be nem tartásáért, valamint màs vétségek feltehető elkövetése miatt követeljük az azonnali szerződésbontást, tevékenysége felfüggesztését valamint a munka elvégzésétől tiltását.

Az adatvédelmi titoktartás ezen petíció része !
Screenshot_20240629_063851_Facebook3.jpg

 

 

Messenger_creation_fffbebdd-bbf0-4a17-9d71-7299a61dd5cd6.jpegMessenger_creation_60017ae0-f1de-487a-af85-1f8f71ea25a91.jpeg

Messenger_creation_404ae026-ccca-4fac-917a-c925d35c85172.jpeg

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Nagy Katalin láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

Az irányítószámát nem tesszük közzé az interneten.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...