M3 autópályán Gyöngyös-Hort-Hatvan-Budapest vonalon közlekedő közvetlen buszok megtartása 2024.08.17-től

  1. A tervek szerint 2024.08.17-től életbe lépő Volán-menetrend módosítással a Gyöngyös-Hort-Hatvan-M3-Budapest (és visszafelé) viszonylaton közlekedő 1040-es számú autóbuszjáratok Gyöngyös és Budapest, valamint Budapest és Gyöngyös között végig az M3 autópályán közlekednének, így nem érintenék sem Hortot, sem Hatvant. Így szeretnék a döntéshozók elérni, hogy az utazóközönség busz helyett a vonatot használja. Ezzel a lépéssel Hatvan, s leginkább a környező kisebb települések az eddigihez viszonyítva sokkal előnytelenebb helyzetbe kerülnének, hiszen eddig pl. Hortról az átszállásmentes, gyors utazás biztosítva volt a fővárosba, és onnan vissza. A módosítás következtében azonban csak átszállással/átszállásokkal lehetne közlekedni, ez pedig - azon túl, hogy kényelmetlen - legalább mintegy 30 perccel növelné meg az utazási időt (a rendszeresen késő vonatokról nem is beszélve). Mindemellett sokan, akik e buszjáratokkal utazunk, Észak-, illetve Kelet-Pesten dolgozunk, így a Szerencs utca és a Kacsóh Pongrác út megállóhelytől kb. 10-15 perc alatt elérhető a munkahelyünk. A fenti autóbuszjáratok megszüntetésével azonban vonattal a Keleti Pályaudvartól ez mintegy 30-40 percbe kerülne. (a hatvani vasútállomáson pedig az autós parkolás sem biztosított elegendő mennyiségű parkolóhely hiányában.) Ezzel összességében legalább egy órával több idő lenne a munkahelyünkre való beutazás és az onnan történő hazautazás, ami minimum napi két óra többlet az eddigihez képest (ez majdnem az eddigi duplája), illetve a Hatvan környéki kistelepüléseken élők számára pedig egyenesen ellehetetleníti azt. A változtatás hasonlóan érinti a Jászárokszállás-Atkár-Csány-Hatvan-Budapest vonalon közlekedő 1063 számú autóbuszjáratokat is. 

Tekintettel arra, hogy a Gyöngyösről/Hatvanból Budapest felé 4:50 és 7:25 között közlekedő, valamint a Budapestről Hatvan/Gyöngyös felé 15:15 és 17:30 között közeledő valamennyi 1040 (és 410-412-414) járatszámú autóbusz telített az utaslétszám tekintetében, vagyis az autóbuszjáratok általában maximálisan kihasználtak (Budapestre utazva Újhatvanban gyakran fel sem férnek az utasok, sőt néha már a Kossuth téren megtelik az autóbusz, s hasonló a helyzet hazafelé a Kacsóh Pongrác út, illetve a Szerencs utca megállóhely ék esetében is), és a fent részletezett probléma legalább 300 utast érintene (továbbá a vonatok már így is szintén túlzsúfoltak), arra kérjük a Tisztelt közlekedési társaságot, hogy legalább az ezen időintervallumokban közlekedő fent említett járatszámmal közeledő autóbuszjáratok továbbra is az eddig megszokott módon, változtatás nélkül közlekedjenek. 

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Laczkó Ádám láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:
Felhatalmazom Laczkó Ádám, hogy az ezen az űrlapon megadott információkat átadja az alábbi feleknek:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...