Ott Voltunk. Virtuális Békemenet Magyarországért
Virtuális Békemenet Magyarországért
http://69.10.43.77/VM/images/ottvoltunk-info-smal.jpg
Honfitársaim!
2012. január 21-én történelmet írtunk. Budapesten eddig nem látott méretű megmozdulás keretében négyszázezren vettünk részt a Békemenet Magyarországért szimpátia tüntetésen hazánk védelmében, tiltakozva azon nemtelen támadások ellen, melyeket az utóbbi időben a nemzetközi balliberális sajtó és az EU összehangoltan zúdított ránk.
A balliberális világ értetlenül áll az eset előtt.
Képtelenek elfogadni, hogy hazánkban létezik összefogás. Képtelenek megérteni, hogy akkor is kiállunk saját magunk és választott vezetőink mellett, ha - adott esetben - éppen rosszabbul élünk, mint korábban, pusztán azért, mert egy kormány a nemzet értékrendjével egyező álláspontot képvisel, és ezt védelmezi az EU Parlamentben is.
Értetlenségüket számháborúval próbálják leplezni és bagatellizálni igyekeznek ezt a páratlanul ritka nemzeti összefogást.
Mutassuk meg még egyszer, hogy hányan voltunk!
Indítsunk egy újabb, virtuális Békemenetet!
Csatlakozzon mindenki, aki részt vett a 2012. január 21-i demonstráción és az is, aki lélekben volt csak velünk, de most itt köztünk akar lenni!
Aláírásunkkal bizonyítsuk és mutassuk meg a világnak, hogy minket, Magyarország nemzetét nem lehet letagadni.
Az aláírás mellett, küldje el ezt az oldalt mindenkinek, aki ott vonult Ön körül és akiről úgy gondolja, hogy szeretett volna ott vonulni!
Fogjunk össze ismét!
Mondjunk köszönetet a szervezőknek is, Bayer Zsoltnak, Bencsik Andrásnak, Csizmadia László (CÖF), Széles Gábornak, Stefka Istvánnak és munkatársaiknak.
Felhívjuk figyelmüket, hogy egy nemzetközi petíció is készült az uniós állampolgárok részére Magyarország támogatása céljából.
Kérjük azt is írja alá! http://SupportHungary.info/
ui: A vitalapra http://www.peticiok.com/forum/24359 várjuk az élménybeszámolókat. A legjobbakat felhasználva egy kiadvány formájában emlekzünk majd meg erről a felemelő eseményről. Várunk linkeket is a meneten készült fotókhoz, fotóalbumokhoz, amelyeket szintén felhasználhatnánk a készülő kiadványhoz. A következő e-mail címre is küldhetők a képek: Bekemenet@OttVoltunk.info
Aki szeretné ha nevével együtt jelenjen meg bejegyzése, írja alá és lássa el e-mail cimével, és/vagy küldje el gondolatait a fenti e-mal címre.
Szilágyi Ákos Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |