Petíció az Existentia szerkesztőségének áthelyezéséért

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumának diákbizottsága segítségedet kéri abban, hogy az A/339-es helyiségből kilakoltathassuk jelenlegi lakóit.

Az A épület harmadik emeleti szerverszobáját (A339) jelenleg Ferge Gábor, az Existentia folyóirat főszerkesztője és Szalai Imre, a kollégium volt rendszergazdája használja lakásként. Teszik ezt véleményünk szerint törvényellenesen, és az ELTE szellemiségével össze nem egyeztethető módon. Indokok, amiért ezt gondoljuk:

  1. A kollégium egyik szerverszobáját teszik hozzáférhetetlenné.
  2. A kollégium lakói a kollégium alkalmazottai, és az egyetem azon hallgatói lehetnek, akik a szociális alapú felvételi rendszeren a szükséges pontszámot megkapják, esetleg ideiglenesen vendégszobát bérelnek. Ők nem tartoznak ezekbe a kategóriákba.
  3. Lakásként használják a szerverszobát, ami nem csak szabályellenes, de az alapvető emberi szükségleteket sem elégíti ki, ugyanis a szobában sem WC, sem zuhanyzó nincs. A kollégiumban számukra hozzáférhető fürdési lehetőség nincs.
  4. Viselkedésükkel semmibe veszik az a házirendet, főként az együttélés szabályait.
  5. A szobában dohányoznak, ami törvényellenes és balesetveszélyes.

Amennyiben egyetértesz azzal, hogy ezt a szobát Ferge Gábor és Szalai Imre nem használhatja lakhatásra, kérjük írd alá a petíciónkat!

Köszönjük.