Követeljük a kronológia használatát az érettségin!

Hozzászólások

#4805

Keszi Csaba

(Mosonmagyaróvár, 2018-09-06)

#4808

Ha változást kívánnak eszközölni, akkor azt a 9. évfolyamon kezdjék el, akik már tervezetten az új típusú érettségire tudnak készülni középiskolai tanulmányaik során.

(Mosonmagyaróvár, 2018-09-06)

#4818

Aláírom, mert gimnazistaként számomra is fontos, hogy ne az érettségi évében vonják meg tőlem a kronológia használatát.

(Gyöngyös, 2018-09-07)

#4826

Aláírom, mert érintett vagy ebben az ügyben, ezt a minimális segítséget igazán meg lehet hagyni minden diáknak, így is éppen elég sok és nehéz a tananyag

(Zalaegerszeg, 2018-09-07)

#4836

A most végző osztályok a négy év anyagából két éven át a kronológiai atlasz segítségével adtak számot a tudásukról. Így számukra nagyon megterhelő lenne az kronológiai atlasz használatának nélkülözése.

(Debrecen, 2018-09-07)

#4837

Nem igazságos hogy eddig lehetett ugyanis nagy segítség, most ez megszakad, de miért? Akkor könnyebbre állítsák össze a feladatsort, miért ne tehetnék le ugyan azzal a segítséggel az érettségit a mai fiatalok mint a korábbiak, miért kell megnehezíteni az ő feladatukat, akkor én pont megúsztam? Mivel tavaly érettségiztem, ez nem igazságos az ideiekkel, sem a következőkkel

(Berettyóújfalu, 2018-09-07)

#4842

Lehetetlen annyi évszámot, eseményt megjegyezni.

(Szombathely, 2018-09-07)

#4846

Mert szeretnem hasznalni a kronologiat!

(Szombathely, 2018-09-07)

#4853

Mert az érettségi követelmény egyre nagyobb és megfelelő segítség nélkül szinte lehetetlen megfelelni az elvárásoknak.

(Szombathely, 2018-09-07)

#4856

A Balogh Zoltán egy geci és mondjon le

(Szombathely, 2018-09-07)

#4858

Én is most fogok eretsegizni .

(Debrecen, 2018-09-07)

#4865

A lányom 2019-ben érettségizik.

(Nyírábrány, 2018-09-07)

#4870

Szerintem nagy hátrány a gyerekek számára, hiszen nem így tanultak éveken keresztül. Akkor kell ezt bevezetni,ha már 2-3 éven keresztül az új atlaszt használták a tanulók,és hozzá is szoktak.

(Létavértes, 2018-09-07)

#4872

Szeretnék hozzájárulni az utánam érettségizők sikeréhez.

(Mosonmagyaróvár, 2018-09-07)

#4879

Aláírom, mert szerintem hatalmas segítség érettségin a kronológia, csakúgy, mint matekon a négyjegyű...

(Debrecen, 2018-09-07)

#4884

Alapból nehéz az érettségi, nem kell rajta még többet nehezíteni.

(Tiszafüred, 2018-09-07)

#4890

Én is idén érettségizek és szerintem nem fair ez a döntés velünk szenben!

(Debrecen, 2018-09-07)

#4903

Eddig úgy tanultunk az érettségire hogy használhatjuk majd és most meg megváltoztatták

(Debrecen, 2018-09-07)

#4908

Aláírom, mert én is 2019-ben érettségizek.

(Debrecen, 2018-09-07)

#4910

Mert ez egy jó dolog volt és nonszensz, hogy ennyi dátumot fejből kelljen tudni. A fontosabbakat oké, de azt ami egyáltalán nem számít minek!?

(Tiszacsege, 2018-09-07)

#4915

Minden történelemből érettségiző érdeke.

(Budapest, 2018-09-07)

#4922

Aláírom,mert jelenleg éretségi előtt àlva èrzem h mennyire nehéz lenne az èretségi a kronológia nélkül.

(Vámospércs, 2018-09-07)

#4930

Érettségizni fogok 2019-ben.

(Hajdúszoboszló, 2018-09-07)

#4931

Alàírom, mert igazsàgtalannak tartom amit művelnek a “feljebb valók” az oktatással kapcsolatban is. Eddig nem volt probléma az, hogy a diákok használhatták a kronológiás atlaszt, most pedig baj?? Nem várhatják el tőlünk,hogy 4 évi anyagot bemagoljunk, (mert ha értve akarunk tanulni, nem tudunk megtanulni mindent) és mindent megfelelően elmondjunk. Egyszerűen igazságtalanság. Remélem figyelembe lesz véve a petició,nem csak be lesz téve egy fiókba a dolog, és tenni fognak az ügy érdekében.

(Debrecen, 2018-09-07)

#4935

Mert így is túl sok a követelmény az érettségin.Ha gépszerűen tanuljuk az évszámokat,eseményeket,grafikonokat elvesződik mellette a valós tanulás,köznapian szólva ,,magolunk" aminek semmi értelme,mert 2 hónappal sőt 2 héttel később semmire nem fogunk már emlékezni.

(Balmazújváros, 2018-09-07)

#4949

Fekete Orsolya

(Debrecen, 2018-09-07)

#4961

Mivel én is jövőre érettségizem, szeretném ha tudnám ezt a segítséget használni.

(Debrecen, 2018-09-07)

#4973

Aláírom, mert tavaly én még használhattam, és nem látom igazságosnak, hogy az idén érettségizőknek már nem lehet.

(Külsővat-Bánhalmapuszta, 2018-09-08)

#4983

Mert az egyetemnek semmi köze a történelemhez, nehogy már olyan adatom miatt bukjon el a karrierem, amit bármikor kikereshetünk az interneten, és soha nem lesz belőle semmi hasznom amúgy sem!

(Debrecen, 2018-09-08)

#4984

Nem véletlenül volt régen engedélyezett, azoknál az embereknél értem, hogy elvárják aki történelem szakos tanár szerete. Azonban aki nem történelem tanul tovább számukra teljesen fölösleges minden évszámot kívülről tudniuk.

(Oroszlány, 2018-09-08)

#4995

Ennyi ségítség jár a vézős diákoknak is!

(Fehérgyarmat, 2018-09-08)