Tiltakozunk az alternatív oktatás ellehetetlenítése ellen!
Sajtóhírek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2017-es évi költségvetési törvénytervezetbe olyan passzusokat csempészett be, amelyek ellehetetleníthetik az alternatív tantervű iskolákat és bezárásra ítélik azokat az alternatív óvodákat, amelyek napi 8 óránál rövidebb ideig tartanak nyitva. Sem a Nemzetgazdasági Minisztérium, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem konzultált az érintett alternatív oktatási intézmények érdekképviseleti tömörülésével, amiből arra kell követetkeztetnünk, hogy a kormány bujtatottan, a maradék állami finanszírozás megvonásával igyekszik felszámolni az alternatív tantervek szerinti magyarországi oktatást és nevelést. Ez ellen határozottan tiltakozunk, tiltakozásunknak szükség esetén az utcán is hangot fogunk adni! Követeljük, hogy a két érintett tárca vezetője azonnal üljön le tárgyalni a Magyar Waldorf Szövetség és az Alternatív és Magániskolák Egyesületének képviselőivel, és a Nemzetgazdasági Miniszter vonja vissza illetve módosítsa a költségvetési törvény tervezetét oly módon, hogy az – egyébként közfeladatot ellátó – alternatív oktatási és nevelési intézmények érdekei ne sérüljenek.
Márk László-Herbert Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |