Ügyvédek tiltakozása a hajléktalanság kriminalizálása ellen
Az ügyvédi hivatás egyik legszebb pillanata, mikor az ügyvéd a bíróságon szólásra emelkedik, és ahogy a régi rómaiak mondták, “sollemnibus verbis” vagyis ünnepélyes szavakkal szól. A magyar tárgyalókban ez a felszólalás hagyományosan így kezdődik: “Tisztelt Bíróság!”
Mi a levél aláírói, azonban nehéz helyzetben vagyunk. A “hajléktalanok méltósága” érdekében hozott szabálysértési szabályok bírósági alkalmazása ugyanis olyan határokat lép át, amelyek után nehéz bármilyen bíróságon is a “Tisztelt” szót használni.
Ezek a szabályok eleve rosszak, és nem lett volna szabad megszületniük. Az államnak valóban feladata emberiességi, köztisztasági, közegészségügyi okokból segíteni bajba jutott honfitársainkon. Valóban vannak olyan helyzetek, amelyek megkövetelik a szép szónál határozottabb eszközök használatát. Csakhogy sem a rendőrség, sem a büntető igazságszolgáltatás nem arra való, hogy helyettesítse a megfelelő szociális ellátórendszer, a bajba jutott embereket segítő állami és önkéntes szervezetek munkáját.
A hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés. A hajléktalanság a legszörnyűbb helyzetek egyike, amelybe ember kerülhet. A szegénység és a reménytelenség végső állapota, ahonnan számtalan embernek már nincs visszaút. A jogrendszer legfeljebb keretet adhat ahhoz, hogy ezeket az embereket a talpra állásban segítse és ez nem korlátozódhat arra, hogy száz évvel ezelőtti elvek szerint egy kényszermosdatással és a zsúfolt szállókra zsuppolással “oldja meg” a dolgot. Évtizedek óta tudományos kutatások haladták meg ezt a szemléletet, és Magyarországon is évtizedek óta vannak szakemberek, akik megfelelő támogatás és megbecsülés mellett nagyon hatékonyan tudnak segíteni a bajbajutottakon. Ha hagyják őket dolgozni.
A jogalkotó rossz szabályt alkotott. Ez a világon mindenütt előfordul, és normális, demokratikus országokban megvan a módja a korrekciónak. A bíróság lehet bátor és mondhatja maga, hogy a cselekmény márpedig nem veszélyes a társadalomra. Vagy lehet formális és felfüggesztheti az eljárást és az Alkotmánybíróság elé utalhatja az ügyet.
És itt van a mi dilemmánk. Azt látjuk ugyanis, hogy a bíróság nemhogy nem észleli, hogy ártatlan embert ítél el, hanem azt az alapvető, minden ügyben, minden bírót kötelező szabályt sem sikerül megtartania, hogy a vádlottat nem alázzuk meg.
Az ügyvéd első gondolata is az, hogy köszönöm, én ebben nem veszek részt. Bojkottálni kell ezt az egészet, aztán oldja meg a bíróság kötelező védős ügyben ügyvéd nélkül ha tudja.
De, ez csak az első gondolatunk lehet. Az ügyvéd dolga az, hogy a védence mellett álljon. Úgy, ahogy nagyrabecsült és minden tiszteletet megérdemlő kollégáink tették az eddigi eljárásokban.
Itt az ideje a színvallásnak.
Itt az ideje annak, hogy a bíróság, amely bámulatos leleménnyel alkalmazza a jogszabályt, ha egy kellemetlen eljárási buktató fölött kell elsiklani, itt is kreatív legyen. A jogállamot nemcsak akkor kell védeni, amikor az Országos Bírói Tanács törvényes működéséről van szó. Akkor is védeni kell, amikor majd embereket ítélnek elzárásra, mert szegények.
Az ügyvédség a bírák érdekében is megszólalt és mi, a levél aláírói ezt tesszük most hajléktalanságra jutott embertársaink érdekében is. Bíró kollégák, most rajtatok a sor. Ne jussunk el odáig, hogy az ügyvédeknek bojkottott kelljen hirdetni. Jogászok vagyunk, mindannyian, kivétel nélkül arra esküdtünk, hogy a Törvény útján fogunk járni.
De az eskünkben szó van az Igazságról is. És, kedves bíró kollégák, mindannyian tanultunk Gustav Radbruchról és az ő híres formulájáról, amely a Törvény és az Igazság viszonyáról szól. Itt az idő, hogy alkalmazzuk. Tisztelt Bíróság, lépni kell.
Sandor Esik Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével