A Dunakeszi Repülőtérért és az igazi demokráciáért!

 

Dunakeszi városának híres sportrepülőtere, mely a város polgárainak közös tulajdona, veszélybe került!

 

Ezért jelen petíció aláírásával követelem, hogy:


1. A repülőtér mezejét a város vezetése jelenlegi állapotában őrizze meg az utókornak, a sportrepülés megtartásával!

2. A repülőtér nyílt mezejére semmilyen épületet, építményt ne építhessen senki a jövőben sem!

3. Egy esetleges -(a repülőtér mezején kívül fölépítendő!) sportközpont fölépítésének és üzemeltetésének terveit a város                             vezetése időben bocsássa lakossági vitára!

 

________________________________________________________________________________________________

Ismertető:

Polgármesterünk és alpolgármesterünk, városunk több ezer polgárával szemben, mindenképpen híres repülőterünk mezején kívánja fölépíteni a város sportközpontját, holott erre több alkalmas hely is van városunkban!

Mezőnk, repterünk megvédése civil kezdeményezés, de városunk vezetése politikai harccá változtatta, hogy elterelje a figyelmet a sok ezernyi polgár tiltakozásáról!

Ha demokrácia van, akkor nem lehet, hogy pár pozícióban lévő ember akarata érvényesüljön a közakarattal szemben! Ügyünk tehát országos jelentőségű! Ezért kérlek segíts minket!

Miért fontos nekünk a mező védelme?

Kiemelkedő a terület természeti jelentősége. A Pesti-síkság része, az ökológiai folyosó magterülete, többek között az egyik legnagyobb ürgeállomány otthona -szakemberek 2-10 ezres populációval számolnak. Védett fajról van szó, melynek jelenleg 250 000 Ft az értéke egyedenként! Innen telepítenek át egyedeket az ország egyéb területeire, de Ausztriába is. Mezőnk sok további védett -közöttük több vörös listás állat- és növényfaj otthona. Ilyen a kerecsen sólyom, a parlagi sas –(az ő fő táplálékuk is az ürge), továbbá vakond, zöld gyík, zöld varangy, songáriai cselőpók és még sok más. Az ősgyepes talajon gyógynövények és szegfűgombák nőnek.

A terület kiemelkedő helytörténeti, történeti jelentőséggel is bír. 1929-ben a mezőn kezdte meg munkáját az akkor alakult Posta repülőszakosztály. Azóta hosszú éveken át több repülőklub –a MALÉV és az Opitz Nándor Repülőklub – működött itt egymás mellett, békében. Itt képezték a MALÉV-pilótákat, de itt készültek fel a különböző repülős világversenyek magyar szereplői is, akik kivétel nélkül említésre és büszkeségre méltó eredményekkel zárták ezen versenyeket. A mindenkori városvezetés és a klubok közötti minden vita, jogi huzavona és félreértés ellenére is a Dunakeszi repülőtér országos és helyi kincs – a szintén egyedülálló, gróf Széchenyi István, gróf Batthyány Elemér alapította Alagi Lóversenypályával és tréningközponttal együtt, mely a reptér közvetlen szomszédságában található, illetve melynek épületei és környezete országos szintű műemléki védelem alatt állnak.

Az elmúlt években többször is komoly veszélybe került a repülőtér és a mező léte, többször is felmerült már területének beépítésre szánt övezetbe vonása, amihez azonban a Természetvédelmi Felügyelőség nem járult hozzá, mert az Országos Területrendezési Terv értelmében a repülőtér 2003-óta a Nemzeti Ökológiai Hálózat része. Mindkét tényező önmagában is indokolja, indokolná a teljes körű érték- és állagmegóvást! Egyedülálló az agglomerációban és a Dunakanyarban, hogy egy ekkora, és a fentiekben vázolt, de sok egyéb értékkel rendelkező, összefüggő zöldterület repülőtérként tudhat/tudna üzemelni. Egy esetlegesen ideépülő sportkomplexum, mely forgalmat és növekvő infrastruktúrát generál, megváltoztatja a tájat, a mező éjszakai életét erős fénnyel bevilágítja, így tönkreteszi annak életét, hangulatát.

Nem mellékes tény, hogy a repülőtér és a mező a 2013-as árvízi mentés idején a térségbe (ide tartozik a Duna túloldala – Surány, Horány, Kisoroszi, Szentendre, Szentendrei-sziget, valamint a Komáromi kistérség) vezényelt helikopterek, repülők és különböző katonai és egyéb szervek otthona volt. A hangárokban sok tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember és önkéntes volt elszállásolva, kormányzati, katonai gépek szálltak le és föl, tehát a terület stratégiai szempontból is megóvandó!

2013 június 30.-án a Városvezetés a repülőteret szabálytalan repülésekre hivatkozva bezárta – noha ezen ügyekben hatályos bírósági végzések nincsenek, az eljárások folyamatban vannak vagy megtorpantak. Az egyeztetések, szerződéskötések a Városvezetés és a repülőklubok között – lakossági nyomásra – hónapok óta zajlanak, de repülés továbbra sincs a reptér mezeje fölött! A lakossági internetes fórumokon mindenki számára világos, hogy a repülősport, valamint a lovaglás területet megtartó, arra aktívan felügyelő sportok, továbbá társadalmi hasznosságuk is megkérdőjelezhetetlen.

Ha a mező egységét engedjük megbontani, nem lehet majd gátat szabni az átminősítéseknek, beépítéseknek!

A helyi politika saját játszóterévé igyekszik változtatni a a civil tiltakozást! A 2013. július 10-én életre hívott, ma már több mint 5000 főt számláló, zárt facebook-csoport és a több mint 2000 fős nyílt csoport tagjai mind politikai hovatartozástól függetlenül sorakoztak föl a mező ügye mögött!

Ezért is számítunk az aláírásodra, hogy végre meghallják hangunkat az illetékesek!

Segítsd ügyünket, hogy repülőterünk, mezőnk így maradhasson meg az utókornak!

Aláírásoddal segítheted az igazi demokrácia megvalósulását, ahol a nép mondja meg, mit tesz a tulajdonával és nem pár éppen pozícióban lévő ember!


Aláírásodat köszönjük!

Bővebb információ a https://www.facebook.com/DKrepter oldalon.

Lépj be facebook csoportunkba!

http://kepfeltoltes.hu/131014/P5080238b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg