Állítsák vissza Budakeszin a Rózsa u. autós forgalmának szabad kijutását a Fő utcára!

Mostanra égetően szükségessé vált a reggeli forgalom terelésének optimalizásála, illetve konkrétan a Rózsa utca forgalmának a Fő utcára való kiengedése.
 
Akik az Erkel utca alatt laknak, sokszor 20 percet is várniuk kell mire kijutnak a Fő utcára, mivel az Erkel utca feletti rész lakói is lefelé kényszerülnek kijutni a Fő utca irányába, mert évekkel ezelőtt a Rózsa utca végét egyirányusították a Fő utca felől befelé annak ellenére, hogy ez a szakasz el tudja (tudta) látni mindkét irányból érkező autók forgalmát.
 
Tehát kérjük, hogy a fotón szereplő Rózsa utca és Fő utca közti behajtani tilos tábla megszüntetését! 
 
illetve talán a Rózsa, Fő utca kereszteződésébe lehetne tenni egy rendőrlámpát is, amelyik dinamikusan terelné ki a Rózsa utca forgalmát a Fő utcára.
Az a javaslat is felmerült, hogy a belső utcákat csak a helyi lakosok használhassák. Így A Rózsa utcán keresztül csak azok mennének át, akik budakeszi lakosok. Ez Európai nagyvárosokban létező és működő rendszer.
 
Azt hiszem, hogy mint adófizető állampolgárok joggal várhatjuk el, hogy ez a város segítsen mindenben minket, így Budakeszi városvezetésének a jó hírnevét terjesztjük majd, és nem az ellenkezőjét.

rozsa_u.png


László Boldizsár (operaénekes, előadóművész)    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy László Boldizsár (operaénekes, előadóművész) láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...