Club aliga vízisport pálya

Sziasztok srácok!

(a vízividámpark eszközeit, részleteit a petíció alján a linken keresztül tudjátok csekkolni)

 

Ahogyan a tavalyi évben jeleztük felétek meg szeretnénk nyitni a Balaton első igazi vizisportpályáját, ahol rengeteg  izgalmas dolgot kipróbálhattok, többek között a vizibanánozást, e-foil deszkákat, elektromos vizipisztolyokkal való összecsapásokat és számtalan más újdonsággal találkozhattok.

 

Akik a nyárzáró eseményünkön részt vettek és nyomon követték munkásságunkat már tudhatják, hogy van egy helyi civil szervezet, akik minden lehetséges módon megpróbálják meghiúsítani a kezdeményezéseinket. Alaptalan hazugságokat terjesztenek a projektről több platformon is a médiában. Teszik mindezt úgy, hogy minket még egyszer sem kerestek meg, pedig többször is hangoztattuk, hogy mi hajlandóak vagyunk leülni velük és választ adni a kérdéseikre, közös megoldást találni az aggályaikra, ezért most az ellenvetéseikre részletkre kiterjedő válaszainkat alább csatoljuk.

 

Tavalyi évben egyik fő Ellenvetésüket kiemelném, jelezték, hogy problémásnak látják az általunk használni kívánt vízfelület lezárását, kiemelve a nagyjából 20 ingatlan tulajdonost, akiknek a vízparti ingatlanja előtt lett kijelölve a pálya. Véleményük szerint, ezzel elvéve az emberektől a Balatont. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a pályát a nyár során akár több ezer ember is meglátogathatja, aminek lezárásra biztonsági, illetve jogi szempontok miatt van szükség. Ezek után felmerül a jogos kérdés;  Ki is veszi el az emberektől a Balatont? Mi, akik új lehetőségekkel csábítanánk mindenkit a Balatonra, vagy a 20 vízparti ingatlan tulajdonos ,akik azt gondolják, hogy az övék a Balaton?

 

További ellenvetéseik, illetve ezekre a válaszaink:

 

-Szabálytalan

 

"A beruházó cég a Képviselő-testület megtévesztésével jutott az önkormányzat hozzájárulásához. A 7000m2-es terület helyett 19.500m2 akar használni."

 

  • nem lehet szabálytalan, hisz minden hivatalos szerv, mint például a Vízügyi Igazgatóság vagy az Országos Hajózási hivatal, ennek a szerződésnek az ismeretében adták ki minden engedélyeket. Továbbá az önkormányzat volt az első lépcsőfok az engedélyezési folyamatok során, mely alatt kiderült, hogy szükséges az e-foil használathoz is külön kijelölt pálya, és köztük minimum 20 méter széles biztonsági sávot kell létrehozni, ami miatt a tervezett méret növelésére szükség van.

 

-Önkényesen korlátozó

 

"A lezárt terület teljesen ellehetetleníti az átúszást, horgászatot, egyéb vízi sporttevékenységeket, teszi mindezt Balatonvilágos egyetlen önkormányzati vízparti területe, a strand mellett."

 

  • A pálya létesítése után bárki a használhatja az eszközeinket, tehát sokkal több ember használhatja ezt a 19500 nm-t a Balatonból, mint az eddigi nyarak alatt bármikor. Az átúszás természetesen biztonsági okokból nem lehetséges, nem önkényes hóbort végett. Összeségében önök azok akik megfosztják az embereket, hogy teljesen új elményeket éljenek át a csodás Balatonon, amelyre eddig sehol nem volt lehetőség, mindezt a környezet teljesmértékű tiszteletben tartásával és óvásával, azt semmilyen szinten nem szennyezve.

 

 

-Környezetromboló

 

"A tervezett vízisport létesítmény jelen tudomásunk szerint nem rendelkezik környezetvédelmi hatástanulmánnyal. A motorcsónakos tevékenység nem csak a terület és környéke vízi élővilágát, hanem madárvilágát is veszélyezteti, a folyamatos zavaró, hangos tevékenységgel jelentősen csökkenti élőhelyük nagyságát."

 

  • a pálya környezetre gyakorolt káros hatása 0. Minden eszközünket elektromos motor hajt, ami teljes mértékben környezetbarát. Az AFE-n kívül senki nem kért tőlünk környezetvédelmi hatástanulmányt.

 

-Kilátásvédelmet, látképet sértő, zajszennyező

 

  • a zajhatás a parton alig észlelhető, a magas parton pedig egyáltalán semmilyen válozás nem érezhető. Ez a pálya és az egész létesítmény teljesen mobil, bármikor 1 hét alatt visszaállítható az eredeti állapot, mint ahogy ezt minden októberben, a szezon végeztével meg is teszünk.

 

-Veszélyes

 

"A bóják nem akadályozzák meg kétséget kizáróan az úszni vágyókat, játszó gyerekeket a lezárt területen való átúszásban, ráadásul a létesítmény a parttól kb. 100-150 méterre helyezkedik el, ahol a vízmélység július-augusztusban akár 80-100 cm-re is csökkenhet. Baleset- és életveszélyes borulásokat okozhat itt a banános motorcsónak használat."

 

  • ha valaki a tiltás ellenére is betéved a vízimentő kollega figyelmeztetése ellenére, ő leállítja az adott pályát, amíg újra tiszta nem lesz a terep. A pálya biztonsága maximálisan biztosított, mondhatjuk ezt az engedélyeket kiadó hivatalok nevében is.

 

-Transzparencia és beleegyezés hiánya

 

"A beruházásról nem kapott kellő tájékoztatást az önkormányzat, a helyi lakók, ingatlantulajdonosok pedig semmilyen tájékoztatást nem kaptak, akik így a véleményüket sem fejezhették ki, a mindannyiunk tulajdonát képező Balaton egy részének kisajátításával járó és Balatonvilágos lakóinak jelentős részének nyugalmát megzavaró beruházásról."

 

  • -Az AFE alelnöke, Bukovszky András tisztában volt a beruházás városba érkezésével kapcsolatban, hisz a szavazó testület tagjaként jelen volt 2023 februárjában a szavazáson, ahol minden jelenleg felmerülő problémával találkozott, tisztában volt vele, azonban csupán tartózkodott. Ő is bármikor tájékoztathatta volna a lakosságot, mégsem tette meg.

 

 

 

Mindezek ellenére mi mindent megteszünk a békés és hatékony együttműködés érdekében. A pályát áthelyeztük a helyi közstrand elé, ahol egy helyi ingatlan elé sem lóg be, a strand tulajdonosa pedig hozzájárul a pálya létesítéséhez. Az általuk kifogásolt cölöpöket pedig úszó bólyákra cseréljük. Sajnálattal konstatáljuk, hogy a változtatások ellenére is egyből támadják a beruházást, ezzel esetlegesen elvéve minden érdeklődőtől a Balatont, a Balatontól pedig a fejlődést. Ne engedjük ezt nekik, álljunk ki magunkért és mutassuk meg mindenkinek, hogy  a Balaton mindenkié!

 

Köszönjük, hogy aláírtad, ezzel támogatva minket és a projektet, reméljük idén nyáron találkozunk és felejthetetlen közös élményeket szerzünk.

 

A vízividámpark részletes tájékoztatóját itt csatoljuk. 

 

 

Üdvözlettel:

B.Á.B. Numberone Go Kft vezetősége  

https://www.canva.com/design/DAF83D8Lpm4/M82c34W-k7leTUt_XbKjWQ/edit?utm_content=DAF83D8Lpm4&utm_campaign=designshare&utm_medium=link2&utm_source=sharebutton

2024.02.15


B.Á.B. Numberone Go Kft    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy B.Á.B. Numberone Go Kft láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...