Egységes, ugyan olyan matematika dolgozatokat szeretnénk egy évfolyamon

Tisztelt Igazgató Asszony!

Azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a 6.a osztály ugyan olyan esélyekkel és feltételekkel írja újra a matematika témazáró dolgozatot, mint az évfolyam többi osztálya.

Az évfolyamon a 6.b és a 6.n a normál szintű A és B feladatlapot írta meg, amelyben ráadásul az 5-ös és 7-es feladat sem szerepelt. A 6.a osztály ezzel ellentéteben a C és D feladatlapot írta meg, amely egy emelt szintű feladatsor.

Az iskola szabályzata szerint a témazáró feladatsornak egységesnek kell lennie. Kérjük, hogy a 6.a osztály azon tanulói írhassák meg újra a témazárót, akik nem fogadják el az emeltszintű témazáróra kapott osztályzatot. 

Az emelt szintű feladatsor jegyeit, amennyiben a tanuló nem kéri, legyenek kedvesek a Kréta rendszerébe nem beírni. Mivel a feladatsor érdeklődő tanulók számára lett összeállítva, ezért hagyjuk meg a lehetőséget arra, hogy a gyerekek el tudják dönteni, hogy érdeklődnek-e az emelt szint iránt vagy sem. Amennyiben egy diák nem érdeklődik az emelt szint iránt, akkor azoknak a tanulóknak biztosítsanak lehetőséget a normál feladatsor megírására.

További kéréseink még, hogy a témazáró dolgozatokra minden esetben kapják meg a gyerekek a teljes órát, azaz a 45 percet és a feladatlapokat előre kinyomtatott állapotban kapják meg.

 

Köszönettel:

6.a osztály szülői közössége


6.a osztály szülői közössége    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy 6.a osztály szülői közössége láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...