Együtt a Budai Campusért!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Ez a(z) Együtt a Budai Campusért! petíció automatikusan generált fórumtémája
Vendég |
#512015-05-20 14:061993 óta kötődöm ehhez az Egyetemhez - hallgatóként, majd oktatóként. Hallgatóként azért tanultam, hogy taníthassak és kutathassak, és szerencsém van, mert nagyon szeretem a munkámat, a kollégáimat. Néha szó szerint éjjel (otthon)-nappal (a munkahelyen) dolgozom/dolgozunk, de legalább azt csinálom, amit szeretek. (Zárójelben, szerényen: tudásunkhoz, végzettségünkhöz képest igen csekély fizetésért! Ez is megérne egy misét...) Eddig sosem gondoltam, hogy veszélyben lenne a munkahelyem, pozícióm: volt egyfajta biztonságérzetem, hogy egy Egyetemet nem lehet csak úgy megszüntetni! Még most is nagyon bízom benne, de a biztonságérzetem már nem a régi. Mióta erre az Egyetemre járok valaki mindig meg akarta szerezni a területet, de általában csak legyintettünk rá. Remélem ez az eset is egy lesz a sok közül, mert jó pár év után is úgy érzem még csak most kezdek belejönni az oktatómunkába. Semmi kedvem most abbahagyni! |
Vendég |
#522015-05-20 14:08Amennyiben ez valóban így megvalósulna, az a hatalmi arrogancia, a hagyományos értékek iránti teljes érzéketlenség, és a szembenézéstől gyáván óvakodó sunyiság bizonyítéka lenne! Meglátjuk, vállalják-e hogy, a felsorolt dicstelen jelzőkre érdemesüljenek... |
Vendég |
#532015-05-20 14:10édesapám emlékére, aki Ormos Imre professzor tanítványa volt |
Vendég |
#542015-05-20 14:14Nem értek egyet a campus megszüntetésével |
Vendég |
#55 Re: NyRe: FELHÍVÁS!2015-05-20 14:15#17: Ex KEK-es - NyRe: FELHÍVÁS! www.atlatszo.hu Itt megtalálod a megfelelő védelmet és sajtónyilvánosságot. |
Vendég |
#562015-05-20 14:23Mert olyan felbecsülhetetlen érték menne veszendőbe, amelyet soha többé nem lehetne pótolni. |
Vendég |
#572015-05-20 14:24Kertész leszek, fát nevelek. Kelő nappal én is kelek. Nem törődöm semmi mâssal, csak a beoltott virággal. HA MÁR ELPUSZTUL A VILÂG. LEGYEN A SÎRJÁRA VIRÁG! reggel óta ezt dúdolom szomorúan |
Vendég |
#582015-05-20 14:27Egyszer már sikerült! Ne hagyjuk magunkat most sem! |
Vendég |
#592015-05-20 14:27Mert itt egy helyen adottak a feltételek sok ezer fiatal és a fiam számára, hogy a megfelelő képzésben részesüljenek. Mert nem szeretném, hogy a több évtizedes múlttal rendelkező intézményt szétdarabolják csak azért, mert pénzszerzési lehetőséget látnak benne egy olyan cél megvalósítására, amellyel nem értek egyet. |
Vendég |
#602015-05-20 14:28Mert az egyetem megszüntetése nemzetellenes tett. |
Vendég |
#612015-05-20 14:30Mert szeretem a mandulafa illatát, mikor órára megyek, mert jót nevettünk a félmeztelenül napozó bácsikon, mert vizsga előtt megnyugtató volt cicákat simogatni a Sörtanszék előtt, .... mert szeretek itt tanulni |
Vendég |
#62 Re: Na ezzel a bokámat is megüthetem!2015-05-20 14:34#20: Tanár - Na ezzel a bokámat is megüthetem! Thaisz Miklóssal valamikor egy iskolába jártam. Ahogy nézem, 2013-ban EMMI "politikai tanácsadó" lett. Aztán főosztályvezető, ismertette a pedagógusok minősítési rendszerét. Mindenesetre nekem furcsa, hogy a minisztériumi főov. szól közvetlenül a rektori hivatal dolgozóihoz. miklos.thaisz@emmi.gov.hu |
Rob |
#63 NE HAGYJUK!!!2015-05-20 14:36Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Legyenek szívesek nem nyafogni és siránkozni. A szitkozódás helyett most egységre, összefogásra van szükség. Legyenek jelen, vegyenek részt, mutassuk meg együtt,hogy van olyan disznóság, pofátlanság, ami már nem fog átmenni! Az államtitkári (heh!) 'egyelőre nincs miről beszélni' pedig nyilvánvaló politikai időhúzás, hogy Szeptemberre meg 'MÁR' ne legyen miről beszélni.
NE HAGYJUK!!!
Egy az átlagosnál felháborodottabb polgár ...
|
Vendég |
#642015-05-20 14:39Ne adhassák el az egyetemet és az arborétumot! |
Vendég |
#652015-05-20 14:40Ez egy átgondolatlan, a hazai versenyképességet figyelmen kívül hagyó, a nemzetgazdasági célokkal ellentétes alternatíva |
Vendég |
#662015-05-20 14:42Lányom a Corvinus hallgatója. |
Hozzászóló |
#67 Corvinus2015-05-20 14:46Gyerekek! Akkor is ez lenne a reakciótok, ha Gyurcsány találta volna ezt ki????????? |
Valaki |
#68 Re: Re: Na ezzel a bokámat is megüthetem!2015-05-20 14:49#62: - Re: Na ezzel a bokámat is megüthetem! Lehet csak az ő neve alatt fut, de nem ő fogalmazta! |
Vendég |
#692015-05-20 14:53Az adòmat adom, az Alma Materemet nem! |
Vendég |
#70 Re:2015-05-20 14:58Dehogy nem fontosabb! Nem az a fontos, hogy tanult emberek legyenek az országban! Az a fontos, hogy a "király" a Várba költözzön, az udvartartás meg annyit harácsoljon össze, amennyit lehet. :( |
Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)
2015-05-20 14:58- Date of removal: 2015-05-20
- Eltávolítás oka:
Vendég |
#722015-05-20 14:59óraadó tanár vagyok a felsőoktatásban és: ...mert ez a kormány ugye arról híres, hogy mindent figyelembe vesz, (még a saját szabályait, törvényeit SEM) és meg lehet majd abban bízni, hogy az érdekeltekkel lefolytatott párbeszéddel akarja kialakítani és megvalósítani a szándékát! vagy inkább arról van szó, hogy semmi pénz nem (volt!) elég és a normalitás minden gátja felszakadt a szavazat(vissza?)szerzés, az önkényuralom, a nagyzolás, a kivagyiság, a birodalom és a jelképépítés útjából (ld. Európai Parlament) SZOLIDÁRIS vagyok a Corvinus érintett diákjaival, dolgozóival, tanáraival és vezetőivel kérem: MEGOSZTANI !!! |
Vendég |
#732015-05-20 15:00Azért mert már nagyon elegem van ebből a kormányzásból,mindent tönkre akarnak tenni. |
Cáfolni fogják! |
#74 Re: FELHÍVÁS!2015-05-20 15:00#14: ELTE dolgozó! - FELHÍVÁS! Ezt kár volt ide leírni! Úgy is cáfolni fogják az egészet!!!!!!!!!!! |
Vendég |
#75 Re: Re: Re: Na ezzel a bokámat is megüthetem!2015-05-20 15:01#68: Valaki - Re: Re: Na ezzel a bokámat is megüthetem! Gyurcsánynak nem is voltak hasonló agyament ötletei. És nem is azalatt gazdagodott meg, míg miniszterelnök volt. Hogy hazudott? Ezek nem hazudnak? Még az sem igaz, amit kérdeznek. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6627 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1261 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
343 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
262 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1763 Létrehozva: 2024-09-29
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
441 Létrehozva: 2024-12-09
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
203 Létrehozva: 2025-01-02
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53214 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
159 Létrehozva: 2025-01-01
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
424 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
100 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01