FELHÍVÁS A LIGET BUDAPEST PROJEKT MEGMENTÉSÉÉRT
FELHÍVÁS A LIGET BUDAPEST PROJEKT MEGMENTÉSÉÉRT / Közlemények / Tiltakozás / Hozzászólások
Vendég |
#1262020-05-29 16:24Kaptam automata választ. A teljes nevemet megadtam, irányítószámommal :
Köszönettel megkaptuk véleményét, az alábbiakra hívjuk fel a figyelmét;
Rendelettervezetek társadalmi egyeztetése esetén adott véleményével
kapcsolatban
Budapest Főváros Önkormányzata jelen felületen biztosítja a rendeletek
előkészítése során történő társadalmi részvételt. Az alábbiakban közzétett
rendelet-tervezetekről bárki véleményt nyilváníthat a rendelet-tervezetnél
feltüntetett elektronikus levélcím(ek)en, a honlapon történő megjelenéstől
számított 8 napon belül.
A véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában
véleményét nem tudjuk figyelembe venni. A névtelenül beérkező véleményeket
azok figyelembevétele nélkül töröljük, továbbá nem vesszük figyelembe azt a
véleményt sem, ami sérti a közerkölcsöt, vagy nem kapcsolódik a tervezet
tárgyához.
Tájékoztatjuk, hogy nevét, elektronikus levélcímét és beérkezett véleményét
visszaigazolás küldése, tipizált összefoglaló készítése, valamint a
véleményezők listájának közzététele céljából és legkésőbb a véleményezett
jogszabály hatálybalépéstől számított másfél évig kezeljük. Amennyiben a
véleményezett jogszabály nem lép hatályba, adatait legkésőbb a vélemény
beérkezését követő egy éven belül töröljük.
Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulást megadottnak
tekintjük.
Lakossági fórumra adott visszajelzésével kapcsolatban
A terv egyeztetése a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 16/2019.
(IV.24.) Főv. Kgy. rendelet szerint történik, amelyek a Budapest Portálon a
Közérdekű adatok\Tájékoztatások, hirdetmények menüpont alatt, és a
Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján megtekinthetők.
Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek
hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az
adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag
a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.
Üdvözlettel: Jankovits Anikó |
László Szabó A petíció szerzője |
#127 Re:2020-05-29 19:40Itt nem engedi a linket a rendszer?! A közleményeknél négyet visza lép, az első felhívásban benne van a link, ahol olvasható. |
Vendég |
#1282020-05-29 21:42Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban. |
Vendég |
#1292020-05-29 21:58Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Vendég |
#1302020-05-29 22:33Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban. |
Vendég |
#1312020-05-30 07:23Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban |
Vendég |
#1322020-05-30 08:17"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül érvényben." |
Vendég |
#1332020-05-30 10:09Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül érvényben.
|
Vendég |
#1342020-05-30 17:03Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban.
|
Vendég |
#1352020-05-31 07:11"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Vendég |
#1362020-05-31 07:14"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Vendég |
#1372020-06-01 04:33Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül érvényben.
Vida Zsolt Attila |
Vendég |
#1382020-06-01 21:14"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Galagonya |
#139 Re:2020-06-01 21:15"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Vendég |
#1402020-06-02 19:09 "Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Vendég |
#1412020-06-02 20:48"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül érvényben." |
Vendég |
#1422020-06-02 21:17"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban."
Firbás Miklós |
Vendég |
#1432020-06-02 21:18Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban. |
Loy |
#144 Re: Re:2020-06-02 21:53Természetesen oda is elküldtem, névvel. Most látom hogy lejár a tiltakozási lehetőség, remélem elég aláírás gyült össze! Nagyon fel vagyok háborodva, évek óta megy ez a nevetséges kultúra elllenes cirkusz. Ez az ellenzéki politika? Ez nem politika, ez kulturális öngyilkosság! Ráadásul megválasztották őket. Ez a legszomorúbb! Számomra ez érthetelen! Illetve értem én, hogy az ő politikájuk a pusztításra épül, de ezt az emberek nem értik, nem látják!?. Ez is nagyon szomorú! Azért reménykedem, hogy követelésünknek csak lesz eredménye, hogy meghallgattatik, és realizálódik a Liget Projekt, úgy ahogyan azt egy 21.ik századi, európai országban illik!
|
Vendég |
#1452020-06-03 04:31nem értek egyet. |
Vendég |
#1462020-06-03 05:00 "Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban."
Simó Erzsébet, Csány |
Vendég |
#1472020-06-03 06:35Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül hatályban." |
Vendég |
#1482020-06-03 07:07Nem értekegyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezrtt módosításával, kédrem hogy a jelenlegiszabálzat maradjon váltoxtetás nélkül hatályban |
Vendég |
#1492020-06-03 08:30Csák Éva |
Vendég |
#1502020-06-03 14:59A jelenlegi szabájzat maradjon változtatás nélkül.
Tisztelettel: Nemes György |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3475 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1827 Létrehozva: 2025-03-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2282 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1180 Létrehozva: 2025-03-30
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5851 Létrehozva: 2025-03-17
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1800 Létrehozva: 2025-03-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
370 Létrehozva: 2025-04-13
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
329 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
112 Létrehozva: 2025-04-18
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1189 Létrehozva: 2025-03-09
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7821 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02