Adjátok vissza gyermekeinket!

A nagy baj idején, az összeomlásotokkor, a gazdag nagyszülők nyújtottak-e és milyen segítséget?

#26: Jóska - Kérdés

Elválallták a gyerekeket. Két hónapig a gyerekek mellett mardhattam, én az anya.

Aztán megindult a lavina. Karácsonykor nem lehettem a fiúkkal. Februárban az én találkozásaimat is heti egyre korlátozták. Feljelentettek (az összeomlás után több hónappal) a rendőrségen kiskorú veszélyzetetésért, majd gondnokság alá helyeztetési pert kezdeményeztek (Ezek lezárultak jogerősen a mi javunkra...). Stb, stb. Azóta mindenben az ellenségeskedés, hiába minden békülési kezdeményezésünk...

Szülőként, nagyszülőként írom, hogy vérlázító ilyet még olvasni is, nemhogy elszenvedőjének lenni! Hol van itt a gyermekvédelem? A nagyszülőknek (gyámszülőknek) az "érdekeit" védi a törvény, pontosabban a bosszúját? Bármit is tett a lányuk akaratuk ellen, azt egy család tönkretételével nincs joguk megtorolni. Jó lenne, ha a hatóságilag felelős szakértők, döntéshozók a gyerekek érdekeit tartanák elsősorban is szemelőtt, és nem csak a papírokban írtak alapján döntenének a gyerekek életéről.

Kedves Bettina és Zoltán, nem tudom, mit segíthet a petíció, a másodfokú bíróságra akartok nyomást gyakorolni? Az még fordítva is elsülhet, sajnos. Akárhogyan is, hajrá! Még ha "baj" is lenne vagy van is veletek, ordít a riportból meg a dokumentumokból, hogy nem akkora, ami a gyerekek kiszakítását indokolhatná. Kétgyerekes apaként el is sírtam magam...

#29: -

A petíció célja a figyelemfelhívás és oly értelemben a nyomásgyakorlás, hogy alkotmányos jog a törvények józan észnek és a törvényi célnak (jelenesetben a gyermekek érdekének) megfelelő értelmezése!

Igazságtalanság,egy gyereknek az édesanyjánál a helye,nem vadidegeneknek a tulajdona,van aki nem érdemli meg a saját gyerekét,a nagyszülőnek sem kell bele avatkozni,mit szolt vólna annak idején,ha tőle is elvették vólna a gyermekét,talán ő nem hibázott???Nézzen saját magába,senki sem tökéletes!!!Boldog,hogy a saját gyerekének árthat???Na és az államnak mi köze van ahhoz,hogy mindenbe bele szóljon???Sok védőnő,gyám ügyes,ugy vedelik a pálinkát mint a vizet,az ilyeneknek mióta van egy család magán életébe bele szólni,szerintem nekik sem esne jól,ha el vennék a gyerekeiket,nézzük csak,ezeknek a gyerekeik általában drogosok,mert nem kapnak szeretetet csak pénz!!!A szegény szülök,meg mindent megtesznek a gyermekeik egészségéért,meg boldogságáért,mert tiszta szívből vállalta a kicsinyeit,és szeretettel neveli a csöppségeit!!!A kicsiknek a szülőknél a helyük,a nagyszülők meg törődjenek bele,hogy az unokát nem vehetik csak úgy el!!!Milyen szülő az aki feljelenti a gyerekét???Akkor az unokájának mit ad???Szeretetet biztosan nem,mert a saját gyerekét szeretné nem jelentette volna föl,és az unokákat sem vette volna el!!!az isten bocsájtsa meg nekik ami szenvedést okoznak a gyermeküknek,azzal,hogy elvette a kicsinyeit!!!Azoknak a kicsiknek az anyukájuk szeretetére van szüksége!!!

Mert egy gyermeknek mindaddig a vér szerinti szerető szüleinél van a legjobb helye, amig veszélynek nincs kitéve. Ezek a gyermekek egy boldog, természetes, a mai elprostituálódott világ értékrendjétől és abnormalitsától mentes, tiszta és egyszer közegben élhetnének szerető szüleiknél. Nem lehetnek sehol jobb helyen, mint otthon.

#6: liftman -

nézd meg a riportot is

Sajnos egyre több helyről hallom, hogy elveszik az
anyától a gyermekét. Én 7,5 évig egyedül neveltem a gyermekemet. Az apát nem érdekelte a fia, nem fizetett gyerektartást sem. Amikor feljelentettem az apához ítélték, aki eddig nem foglalkozott vele. Akinek se lakása, se normális állása, se iskolai végzettsége, se szakmája. Aki verte a gyereket és engem is többször.
Mindenkit le lehet fizetni. Sajnos én is azt hittem hogy az igazság mindent legyőz, de tévedtem. A kapcsolatok, a pénz többet ér.
Egy tisztességes, becsületes, dolgozó anya vagyok. Nem iszom, nem dohányzom, még kávét sem iszom. Csak a gyermekemért éltem, mindent megadtam neki. Soha nem bántottam. Nagyon szeretem!

Írjátok alá!

Remélem minden jóra fordul!!!!!!!!!!!!!

Szerintem lefizették a bírót az anyuka "kedves" szülei. Ilyet nem lehet tenni! Megszakad a szívem. Szegény kis ártatlanok! Imádkozom, hogy meggondolják magukat a nagyszülők.

Nem minden igazságügyi szakértő szolgálja az igazságot, sajnos.

Ez egy pár esetben beigazolódott már.

(Geréb Á., Rezesova, stb.)

A nagyszülőket kéne kezeltetni, akik nem bírták nézni, hogy önálló (és nekik nem tetsző) döntést hozott a gyerekük, a saját családja életéről.

Fordított világot éllünk 2010-óta.A három gyermekkel senki nem foglalkozott,négyéven keresztül!!!!?

Szeretnék egy kérdéssel kapcsolatban tisztán látni? A kivonulásotok a rendszerbõl meghagyja a gyermekeiteknek a választás lehetõségét? Pl járhatnak iskolába, közösségbe, ha akarnak? Biztosítottátok számukra ezt, vagy a ti döntésetekkel nekik is együtt kell élniük? A petíciót már aláírtam, mert, aki így küzd a gyermekéért az szerintem jó szülõ, de ez a kérdés akkor is foglalkoztat. Ha visszakapjátok õket, akkor is meg akartok felelni a társadalmi szokásknak, vagy ismét el szeretnétek zárkózni a világtól? Az is érdekelne, hogy jól értettem-e mindent és nem fejeztétek be az egyetemet? Esetleg egy ilyen gesztussal (tanulmányok befejezése) nem lehetséges enyhíteni a nagyszülõk ellenállását?
Nagyon sajnálom a köztetek kialakult helyzetet. Mind a kettõtök oldalát megértem egy picit. Esetleg nem lenne lehetséges bevonni egy családterapeutát, akivel a nagyszülõk is együtt dolgoznának a helyzet normalizálásán? Nem tudom, hogy ilyesmit lehetséges-e bírói döntéssel elérni?
A bíró nem elfogult? Kértétek a cseréjét?
Bocs, hogy ennyit kérdezõsködöm, de valamiért sokat gondolok erre az esetre. Remélem sikerül megtalálni a gyermekeitek számáraa legjobb megoldást és szeretõ családban nevelkedhetnek, ahol a szülõk és a nagyszülõel tudják egymást fogadni!

#41: -

Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki.

Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak.

Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott...

A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé.

A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...!

Köszönjük az érdeklődést!

#41: -

Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki.

Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak.

Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott...

A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé.

A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...!

Köszönjük az érdeklődést!

Az tudja igazán, milyen rossz ez, aki

szintén megélte, megéli, hogy nincsenek mellette a gyermekei.

#43: petíció kiírói - Re:

Csaknem mindenben egyetértek veletek.

Magam is tettem szerény lépéseketb egy hasonló 500-800 fős közösség létrehozása felé hasonló elvek alapján. Nem jártam sikerrel. Az anyagi alapokat sem sikerült hozzá megteremteni Szívesen csatlakoztunk volna már megvalósult kezdeményezésekhez, ám ez sem jött össze. Végül egyedül maradtam. 5 éves gyermekem anyja is elhagyott az anyagi nehézségek, a sikertelenségek miatt. Már a gyermekemet sem láthatom, pedig még bírósági végzés sincs, amire hivatkozhatna.

Ajelenlegi képzési-oktatási rendszer valójában rabszolgaképző, a kapcsolódó rendszerek, mint például az egészségügy, mind ezt támogatják. Ezt nem csak mint magánember, hanem mint korábban gyakorló pedagógus is mondom.

Új kapcsolatában állítólag ők is hasonlót szeretnének, ezért külföldre kívánnak távozni.

Jelen helyzetemben csak annyit tudok tenni, hogy szívből kívánom, terveitek váljanak valóra!

Legyen meg a megálmodott bolfog falu, sok jó emberrel. Kapjátok vissza a gyermekeiteket!

Áldás!

Suttogó

#45: Suttogó - Re: Re:

Köszönjük és sajnállak! Neked is sok sikert és örömet!

Gusztustalan ,ocsmany burokratikus hozzaalas a gyamhatosag reszerol!Ok nem erdemelnek Karacsonyt!!! Jo a rosszban,hogy talan a gyamszulok hozzaallasa is javulhat...Kitartast!

Sziasztok!

Nem írtatok arról, hogy a nagyszülők mi miatt jutottak arra, hogy nincsenek nálatok jó helyen a gyerekek. Szerintem e nélkül nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy a gyerekek érdekei mit is kívánnak valójában. Nem csak a drog, az alkohol, meg a hasonlók miatt állhat elő olyan helyzet, hogy a gyerekeket valóban indokolt legyen másnak nevelni. Még ha egyébként nagyon fontos is a szülő-gyermek kapcsolat, van az a helyzet, amikor a szülők ártanak, akár teljes szeretetük ellenére, ha pl. valami tudatlan hülyeségbe fognak (fényevők például).
Jelenleg jogerős bírói döntés van, ami persze szerintem sem jelenti azt, hogy akkor annak úgy kell lennie, ők is tévedhetnek, meg a jogalkotó is (csupa polihisztor).
De nagyon hiányolom a hatóság indokát, ami alapján a gyerekeket gyámságba adták.

Amikor a gyerekeket a nagyszülőkhöz helyezték (2010!), ez a döntés helyesnek mondható volt(!), nem is fellebbeztük meg. Egy teljes élethelyzeti válságban voltunk és mi magunk kértünk segítséget. Eredeti élettervünk (filozófiafalu) nem sikerült, hosszú kínlódás után kikerültünk egy falutól 8 kmre lévő, homoktalajú, közművek nélküli tanyára, ahol két pici gyerekkel kellett volna megteremtenünk családjainktól messze és konfliktusban az önfenntartást. Másfél évig kínlódtunk, aztán minden vonalon kimerültünk és a fejünkre dőlt az egész. A gyerekeket itt sem érte egyébként semmi sérelem, ezt az akkor illetékes hatóságok és a rendőrség is egységesen megállapította. (Hogy ez mennyire igaz, arról nézd meg Youtube-on a Kálfilm és Rókusfilm videókat!) Ebből a válságból pár hónap alatt, 2011(!) elejére kilábaltunk (modern lakhatás, pénzkereső munka, az apai nagycsaláddal a kapcsolat rendezése, stb.). Innéttől vitatjuk, hogy miért szükséges a gyerekek másnál nevelkedése. A bíróságon a vita arról zajlik, milyen a személyiségállapotunk, járunk e megfelelő végzettségű pszichológushoz-pszichiáterhez. A többség szerint (és az élet gyakorlata szerint) "normálisak" vagyunk, de az egyik szakértő páros szerint nem, és a többi ellenében ennek a véleményét fogadta el a bíróság, mely szerint személyiségzavarunk van. (Ne kérdezd a logikát, hogy ha egy gyerek nálunk van és őt nem veszélyezteti a feltételezett személyiségállapot, a másik kettőt miért... a hivatalos indoklás szerint három gyerek túl nagy stressz lenne számunkra.) A 2103(!)-as bírói döntés még nem jogerős, csak elsőfok! Különben a honlap és a tvriport tartalmazza ezeket az információkat, csak nem ennyire összeszedetten.

Embertelen bírói döntések, és érthetetlen, értelmezhetetlen jogalkalmazások, ...vagy nem alkalmazások!! A bíróságokat is számon kérni, addig, amíg nem a lámpavason lógnak!!