Az akác legyen hungarikum!

Tisztelt Petíciót aláírók!

Nem vagyok úgynevezett bigott természetvédő, főleg nem hivatásos. Viszont a magam módján támogatok, és tevőlegesen is bekapcsolódok minden olyan kezdeményezésbe, ami a környezetünk szebbé és jobbá tételével kapcsolatos. Ebbe az én értelmezésem szerint az is beletartozik, hogy odafigyelünk, azokra az értékekre (természeti- ökológiai, társadalmi, kulturális,... és nem utolsó sorban nemzeti)amelyek bennünket körül vesznek.
Az akáckérdéssel kapcsolatban szeretném felhívni Mindenki figyelmét a szakmaiságra,a szakszerűségre!
Arra, hogy nem csupán a gazdasági és lobbiérdelek az elsődlegesek, mert nekünk Magyaroknak itt és most kell úgy döntenünk, és cselekednünk, hogy majd unokáink se tudják azt felróni nekünk, hogy nem vigyáztunk eléggé az őseinktől örökölt értékeinkre.

Az akáckérdést, nekünk kell megoldanunk, nem pedig a Brüsszelből, az íróasztalok mellől! Ezért is írtam alá.

Azért a túlzásoktól óvakodjunk!

Akit érdekel mire célzok, az alábbiakban mellékelem Pályi úrral és másokkal is folytatott eszmecseréimet, ezekből sok minden kiderül.

Üdvözlettel: Halász Elemér


Tisztelt Pályi Úr!

Természetesen támogatom az akác hungarikummá való minősítését. Aláírtam a petíciót, már-csak azért is mert jómagam is méhészkedem. Tudom azt is, hogy az unió irtóhadjáratot tervez az akác ellen, és ezt meg kell akadályoznunk!
Ennek ellenére vannak aggályaim! Ön mint erdész azt is tudja, hogy erdő egy ökoszisztéma, mely nem csak egy fafajból áll. Egy olyan életközösség ahol a biodiverzitás érvényesül. Ha megfigyelünk egy őshonos fajokból álló erdőt, valamint egy olyat, mely idegen, betelepített fajokból áll, szembetűnő különbségekkel találkozhatunk. Nem részletezem, mert szakmájából adódóan ezzel nap, mint nap Ön is találkozik, és tisztában van vele.
Véleményem, és álláspontom az, legyen az akác hungarikum, mivel jellemző faja hazánknak, és gazdasági haszna is vitathatatlan. De!!! Ne engedjük túlburjánzani! További telepítéseket, csak ott végezzünk, ahova az való (az alföldi homok megkötésére, olyan területek hasznosítására, ahol más nem nagyon hasznosulna). Szerintem nem való sem a domb, sem a középhegységi, jó termőképességű területekre, ahol az őshonos fauna hasznosulása is nagyon jó. Szerintem, az ott már meglévő akácosokat meghagyva, azokat mindig megújítva hagyjuk helyben, de új területeket, továbbra is csak őshonos
fajokkal elegyesen telepítsünk. Küzdjünk az olyan inváziós fajok ellen, mint a bálványfa, zöldjuhar, amerikai kőris, kései meggy, gyalogakác stb.. Ezek helyére is csak őshonosakat telepítsünk. Mint méhész is meggyőződésem, hogy a fajok gazdagsága (elegyes erdők, pl.: madárcseresznye, korai juhar, hegyi juhar, zselnyice megy, hársfélék, virágos kőris, magas kőris, szelídgesztenye, vadalma, vadkörte, berkenyék, mezei juhar, stb.) jobban elősegítené a méhek fejlődését is, mint az egy fajból álló kultúrák. Ebből következik az is hogy a monokultúrában nevelt tölgyeseket, bükkösöket, gyertyánostölgyeseket is át kell alakítanunk rövid időn belül. Erre alkalmas lehet, a mostanában terjedő szálalásos erdőművelés. Ha ezt elérjük sokkal ellenállóbb életképesebb erdőtársulások alakulhatnak ki, ahol az erdő összes élőlénye, beleértve a nagyvad állományt is, megtalálhatja életfeltételeit. Így a vadkárok is jelentősen csökkenthetők.
Amúgy az akácosokban is lehetne elegyesen betelepíteni más fajokat is. Tudom ez szakmailag nem állja meg a helyét az akác vitalitása miatt nehezen, csak sok törődéssel lehet életteret biztosítani egyéb fajoknak. Tapasztalatom szerint azért vannak olyan fák, amik képesek megbirkózni ezzel a feladattal, és ha egyszer felülkerekednek, árnyékolásukkal, kordába is tudják tartani környezetüket. A hársaknál tapasztaltam ilyet, meg a dió, még szaporodni is képes akácosokban. Az alföldön nem egy helyen láttam valamikori hagyásfának meghagyott kocsányos tölgyet díszleni, vagy óriásira nőtt fehér, vagy fekete nyárat dacolni az elemekkel a legsűrűbb akácerdőben is. Persze minden fajta maga helyére, igényeit figyelembe véve, vizes, vagy száraz hely, kitettség, tengerszint feletti magasság, talajviszonyok... stb. kell telepíteni.
Elnézését kérem ha hosszúra nyújtottam mondandómat, de szerettem volna kifejteni véleményemet a kérdéssel kapcsolatban.

Tisztelettel, és Üdvözlettel:

Halász Elemér

__________________________________________________________________________________


Kedves Halász Elemér!


Köszönöm, hogy Ön is támogatta aláírásával a kezdeményezést!

Egyetértek Önnel elegyesség kérdésében. Valóban, erdőökológiai alapvetés, hogy mind az akácosok, mind a Kárpát-medencében őshonos fafajok esetében jelentősen növeli az állománystabilitást és a biodiverzitást is az elegyes állományszerkezet.


Erdészüdvözletel!



ifj. Pályi Zoltán
egy nyírségi erdőmérnök

U.i.: Az Ön által felsorolt fafajok közül a szelídgesztenye (Castanea sativa) eredetileg nem őshonos a Kárpát-medencében, bár néhány éve az év fája lett. Megjelenése még a kelta időkre vezethető vissza - eredetileg élelmezési céllal -, elsősorban Sopron és Nagybánya (Baia Mare) környékén.

________________________________________________________________________________


Kedves Zoltán!

Köszönöm válaszát, és a kiigazítást!
Mit tekinthetünk őshonosnak?
Morfológiáját tekintve a szelídgesztenye melegkedvelő fákra jellemző jegyekkel rendelkezik. Ezért, részben egyetértek Önnel, hogy a szelídgesztenye valószínűleg az ember közvetítésével kerülhetett be délebbi vidékekről a Kárpát- medencébe. Szerintem ha az ember közre is játszott ez elterjedésében, az már jóval a kelta, és római kor előtt történhetett. Hiszen az utolsó nagyobb lehűlés (jégkorszak) 40-ezer éve véget ért, és az utána következő újabb kisebb lehűlések egészen 13-ezer évvel ezelőttig tartottak. Ezek után alakult ki az északi féltekén az az éghajlat ami most is jellemző. A különböző mérsékelt övi társulások ezt követően terjedhettek észak felé, velük együtt együtt különböző melegkedvelő fajok, melyben az ember is közreműködhetett. Szerintem a különböző tölgy és bükkfafélékkel együtt települhetett be, és honosodhatott meg hazánk területén a gesztenye is. Ha belegondolok, a dió és a berkenyefélékkel ugyanez lehetett a helyzet. Így nyugodtan ezt a fajt is tekinthetjük őshonosnak. Habár, egyes szerzők ezt vitatják. A magyar néprajzi lexikonban is őshonosnak írják (http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-642.html).
Bálint György kertészmérnök is hasonlóan érvel: http://www.balintgazda.hu/aktualis-kert/oktober/a-szelidgesztenye-oshonos-csemege.html
Elnézést, nem mindenáron cáfolni akartam az ön állítását, csak eddigi ismereteim szerint a kialakult ezzel kapcsolatos nézeteimet szerettem volna kifejteni.
Mostanában különböző gyümölcsfajták elterjedéséről próbálok információkat beszerezni. A régi fajták érdekelnek elsősorban. Különböző pomológiával foglalkozó könyveket, írásokat olvasgatok. (például Bereczki Máté: Gyümölcsészeti Vázlatok)
Egy érdekes feltevés... A nemes körte (Pyrus communis) származását Ázsiára teszik. Európában már jóval a rómaiak előtt megjelent. A Szkíta birodalom területén mindenütt elterjedt volt. Mi a bizonyíték arra, hogy nem Európából, vagy a Kaukázus vidékéről került még régebben keletre, Kína területére e gyümölcsfa őse? Hiszen a vadkörte (Pyrus pyraster) főleg közép és délkelet-európai faj.

Köszönöm türelmét!

Üdvözlettel: Halász Elemér

Halász Elemér halaszel@gmail.com

10:42 (9 órája)



címzett: pető

Szia Zsolt!

Gyümölcsész körökben véleményt cseréltünk a gesztenye őshonosságával kapcsolatban.
Elküldöm Zeller Zoltán és Kun András gyümölcsész barátaim hozzászólásait.
Az ő véleményük is az, hogy bizonyíthatóan őshonos a nálunk élő szelídgesztenye a (Castanea sativa).

Alábbiakban e hozzászólások olvashatók:

Üdv.: Eli
Kedves Mindenki!

A gesztenye őshonosságával kapcsolatban utólagos és szíves engedelmükkel néhány mondat:

Az 1800-as évek óta végzett, szakmailag megalapozott növényföldrajzi és flóratörténeti eredmények igazolják a szelídgesztenyések őshonosságát (bár még ma is vannak erről viták).

A Jávorka és Maliga (1969) szerkesztésében megjelent kötetben Csapody részletesen tárgyalja, alaposan feltárja az évszázados vitát az őshonosság kérdéskörében. Az érveket és az ellenérveket is felsorakoztatja kultúrtörténeti és növényföldrajzi szempontok, pollenanalitikai vizsgálatok, valamint a prehisztorikus makrofosszíliák leletanyaga alapján. Nyelvészeti és levéltári források, növényzeti és flóratörténeti kutatások alapján, véleménye szerint a dunántúli és részben a középhegységi szelídgesztenye-állományokat őshonosnak kell tekinteni. Természetesen a jelenlegi szelídgesztenye-erdők mai képének kialakulásában az ember tájalakító tevékenységének nagy szerepe volt és van, de ez nem zárja ki az ősi eredet tényét. Szentiványi Péter professzor úr szerint a „legőshonosabb gyümölcsünk”)…

(Figyelemre méltó egyébként még, hogy a „délebbi vidékeken” (pl.: Olaszország) a magasabb térszíneken érzi jól magát a gesztenye, a hegyvidékeken az övezetesség szerint „gesztenye öv” is megtalálható).

Méhészeti szempontból néhány gondolat:

A méhészeknek a fák kései és – eltérő virágzási ideje miatt – hosszantartó virágzása mellett azért is érdemes a szelídgesztenyéseket felkeresni, mert a gesztenye virágpora a méhcsaládokra kedvező, felerősítő hatású. A gesztenye kiváló mézelő, a gesztenyeméz sok tekintetben különleges. Szárazanyag-tartalma a virágmézek közül a legmagasabb, ásványianyag-tartalma mennyiség és összetétel szempontjából is kimagasló értékű. (Szalay, 1997).
Köszönettel és tisztelettel: Zeller Zoltán

__________________________________________________________

Kedves Listatagok!

Csak most láttam, hogy kérdés hangzott el a szelídgesztenye őshonosságáról. Bár nem vagyok a téma szakértője, de botanikusként sok ősnövénytani és régészeti munkát olvastam, és gondoltam megosztom az érdeklődőkkel.
Most nincsenek előttem a cikkek, de világosan emlékszem, hogy neves magyar anthrakotómusok - leginkább Stieber József és Sárkány Sándor - a prehisztorikus faszenek (pl. egykori barlangi tűzhelyekben, nyílhegyekben talált faszén-maradványok) alapján kétséget kizáróan igazolták a szelídgesztenye őshonosságát a boreális korszak (Kr.e. 6000 körül) óta. Tölgyekkel, hársakkal, kőrisekkel együtt ez a fa is előfordult a hegységperemeken, leginkább a nyugati határszél közelében, de a Bükkalján is.
Korábban valószínűleg gyakoribb lehetett.
Ezek az eredmények az 1950-es évektől a 70-es évekig születtek. Ma - néhány ellenvéleménytől kísérve - általánosan elfogadott a faj jelenlétének folyamatos volta, honossága a Kárpát-medencében.
Természetesen ez nem zárja ki, hogy kultiválták is, és pl. a római korban és azóta is sok más kultúrnövénnyel együtt telepítették nem csak hazai de pl.délről származó szaporítóanyaggal. (Ahogy mi is, ma is tesszük sok növénnyel.)

Üdvözlettel:
Kun András