onlinecassa
Zephirea |
/ #8 Sikkasztás2014-01-10 13:05Még az online pénztárgép bevezetésének kezdetén én is írtam egy petíciót, amiatt, ahogy ezt intézkedést itthon be akarták vezetni, és azért, mert sok kiskereskedő, mint én magam is, aki egy éve nyitottam és vásároltam pénztárgépet, ha nem tudta kigazdálkodni az új pénztárgép árát, - lehúzhatta a rolót. Eleve magában hordozta ez a kapkodás a teljes és totális káosz, így az ilyen csalások lehetőségét is. Sokkal ésszerűbb, és igazságosabb megoldás lett volna, ha az intézkedés úgy kerül bevezetésre, hogy amikor a már üzemben lévő pénztárgépek fekete doboza betelik, azaz kiszolgálták az idejüket, onnantól csak online pénztárgépre lehessen vásárolni a régi gépek helyett, illetve aki új vállalkozásba kezd, az csak online géppel indulhasson. ÍGy a fejlesztőknek is lett volna idejük meg a tesztelésekre is lett volna elég idő. Először kellett volna megteremteni az infrastruktúrát, azaz a feltételeket, utána bevezetni az intézkedést. De nálunk a hatalmasságok érdekei mindennél fontosabbak, lehet nálunk utólagosan megváltoztatni korábban hozott intézkedést, sőt, beavatkozni a piac működésébe oly módon, hogy a NAV honlapjáról lehet pénztárgépet rendelni! Ez már önmagában is botrány, de az meg egyenesen felháborító, hogy ilyenkor ők nem felelősek! Kár, hogy az általam írt petíció csak 39 aláírást ért meg. Ha lettünk volna elegen akkor most nem jutunk ide. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1106 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21