Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért
Tigris |
/ #283 Re: Re: felülvizsgálat - objektivitás érdekében2014-05-16 11:51#280: Egres Béla- JGE - Re: felülvizsgálat - objektivitás érdekében Őszintén szólva kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a petíció ér egyáltalán valamit. Az akácos történet is olyan volt, hogy menet közben kiderült, hogy részint nem irtják az akácokat, részben nem azért és részben nem azok parancsára... És ennek megfelelően nem történt semmi. A hatóságok már kétszer jelezték, hogy nem óhajtanak tenni semmit, a másik oldalról pedig semmi ütőképes érv, bizonyíték nem érkezett, amit cáfolni kéne. Hogy aztán emögött van-e politika, vagy sem, az már más kérdés. Egy dolgot megjegyeznék csendben. A szólásszabadság nagyszerű dolog, a vita is, ha érdemi, ha nem parttalan. Az internet is, és az is, hogy bárki elmondhatja rajta, amit gondol. Ugyanakkor van egy olyan hátulütője, hogy bárki bármilyen szaktudás, tapasztalat, bizonyítékok és érvek nélkül leírhat akkora sületlenségeket, amekkorát csak akar, és mindig lesz olyan birka, aki elolvassa, elhiszi, egyetért és terjeszti is. Hadd ne mondjak erre példákat, szerintem mindenki tudja, miről van szó, mik azok a tartalmak, amiket ha a hírfolyamban egy ismerős által megosztva meglát a Facebookon, akkor már a plafonra ugrik tőle. Szándékosan nem erre a petícióra mondom, de rengeteg ezen az oldalon is az olyan petíció, ami erre a forgatókönyvre épül... és ennek megfelelően az aláírók komolyan veszik, aztán senki más, mert mondjuk ért hozzá. Ezekkel az ügyekkel sok ember saját hisztijének és hiúságának állít szobrot, hiszen érdemben nem képes mást tenni. Nem mondom, hogy ne tegyék, de minden petíció annyit ér, amekkora a hatása, és nem sűrűn láttam még olyat, ami alapján történt volna valami. Ezen esetleg érdemes lenne elgondolkodni. És még valami. A JGE honlapja nagyon gáz. Nagyon. Ha valamit adtok magatokra, akkor párezer forintot kéne áldozni egy normális domainre (ha már a fejlécen szerepel a www.jvg.hu, ami egyébként nem is a tiétek) meg egy olyan oldalra, ami legalább elhiteti, hogy nem egy kétemberes kamuegyesületről van szó, impresszummal, elérhetőséggel, arcokkal, stb. Bocs, hogy beszóltam, csak ha már hivatkoztál rá, meg aztán 2014-et írunk, ma már lassan az a ciki, ha egy honlap nem mobilbarát, nem az, ha egy szervezetnek nincs rendes honlapja. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
7853 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1166 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
803 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
515 Létrehozva: 2025-01-22
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1247 Létrehozva: 2021-07-09
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
289 Létrehozva: 2025-01-01
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
267 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
244 Létrehozva: 2025-01-19
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
520 Létrehozva: 2024-11-21
Adják le Megtévesztve 2.évadát
195 Létrehozva: 2025-01-25
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
178 Létrehozva: 2025-01-17
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1819 Létrehozva: 2024-09-29
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
115 Létrehozva: 2025-01-23
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4429 Létrehozva: 2023-04-02