ZÉRÓ TOLARENCIA A DEVIZAADÓSOK ÜGYÉBEN


Vendég

/ #9

2014-06-30 05:52

Nekem az a véleményem, hogy nem az árfolyamrés ami igazán tönkretette az emberek életét, hanem a kormány béna gazdaságpolitikája következtében történt eszméletlen nagy devizaingadozás, a forint romlása, az ami az igazi kára a devizahiteleseknek.Ami miatt, fizetik öt éve, és mégegyszer annyi a törzstőke tartozás mint amikor felvették, a lakást pedig jóval kevesebbért lehetne eladni, ha el lehetne egyáltalán. Az ilyen orbánok, matolcsyk, rogánok, lázárok, kósák miatt. Ki az az elmebeteg aki befektet egy ilyen bizonytalan kormányzású országba, ahol nem tudhatja, hogy melyik nap változtatnak a törvényeken, mikor vetnek ki különadókat, függetlenül attól, hogy megígérik, hogy nem lesz. Ez egy jellemtelen, nem szavahihető beteg banda, akiket már csak erővel lehet kiirtani innen, de addig amíg még van mit megóvni, és nem kebeleznek be mindent. Felháborító az is, hogy az emberek tűrik ezt a béna vérszívó, undorító társaságot, akikről nap mint nap derülnek ki olyan dolgok, amik a baloldalról soha, legalábbis nem ilyen számban, és mértékben, és lepereg róluk minden. Az orbán beteg ember, akinek mind inkább hagyjuk, hogy diktatúrában tartson minket, annál inkább vérszemet kap. Mert olyan diktatúra nem volt a világon, amit előbb utóbb meg ne döntöttek volna, de rohadtul nem mindegy, hogy meddig engedjük, hogy folytassa, nem mindegy, hogy mi marad ebből a szép, kis országból. Utána aztán évtizedek amíg felépítjük újra a gazdaságot, meg mindent. Ezek több kárt okoztak, mint a világháborúk összesen. Nem szabad tovább hagyni, mert beláthatatlan következményei lesznek.