Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #6042015-03-19 18:44Egy szombathelyi Quaestor-károsult: úgy érzem, becsaptak minket!Gyermekeinek szánta a megtakarítást egy szombathelyi család – most mindent elveszíthetnek a Quaestor csődje miatt. Feljelentést tettek a rendőrségen. A károsult ügyvédje jelenlétében nyilatkozott a nyugat.hu-nak.
A Quaestor ügy egyik szombathelyi károsultja vállalta, hogy elmondja történetét a Nyugat.hu-nak. Kérésére nem mutatjuk felismerhetően, és a nevét sem áruljuk el. A férfi, feleségével együtt saját gyermekeiknek gyűjtött, hogy segíthesse önálló életük elkezdését. Eddig minden rendben ment, négy év múlva vehették volna ki veszteség nélkül a pénzüket és a hozamot. Ehhez képest napok óta azért aggódnak, hogy egyáltalán látnak-e még akár csak egy fillért is a befektetésükből Nehéz napjuk volt pénteken, akkor hívta fel őket valaki, hogy baj van, csődbe ment a Quaestor kötvénykibocsátó cége. Rögtön felkeresték a szombathelyi irodát, de ott már nem tudnak érdemben nyilatkozni nekik. Később azt is megtudták a híradásokból, hogy nem számíthatnak a Befektető-védelmi Alap (BEVA) biztosítására. Amikor elindították a befektetést, úgy tájékoztatták őket, hogy a BEVA 6 millió forintig védi őket.2008 decemberében került kapcsolatba a Quaestorral a családfő. A férfi először rövid lejáratú „pénzügyi eszközöket” vásárolt a cégtől. Amikor azok lejártak volna, a Quaestor ügyfélszolgálatosa azzal ajánlotta nekik a hosszabbítást és a tőkeemelést, hogy nem kell aggódniuk a pénzért, mert azt 6 millió forintig védi a Befektető-védelmi Alap. Itt van a kutya elásva. A férfi azt mondta: kifejezetten a BEVA-biztosítás tudatában döntöttek úgy, hogy meghosszabbítják a befektetést. Sőt, a biztosítási értékhatár miatt az eredetileg csak a férj nevére szóló pénzügyi eszközöket megosztották a feleségével, hogy azok biztosan beleférjenek a 6 millióba. A rendőrségen jelentős értékre elkövetett csalás miatt tettek feljelentést.„Megbíztunk az ügyintézőben és abban, hogy a Quaestor honlapján is megtaláltuk a Befektető-védelmi Alapról szólót tájékoztatót” – mondta a károsult. A cégcsoport múlt heti csődjének bejelentése után azonban hamar napvilágra került, hogy nem is volt BEVA-biztosításuk. De ha lett volna, akkor sem fizetnének, mert a védelem arra z esetre nem vonatkozik, ha a kötvényeket kibocsátó szervezet nem képes visszafizetni az általa kibocsátott tőkéjét és kamatát. A tízmillió forint jegyzett tőkéjű társaság százmilliárd forintnál is nagyobb értékben adott el kötvényeket.Március 9-én este jelentette be Tarsoly Csaba, a Quaestor vezetője, hogy a cégcsoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira csődbe megy, mert az emberek a többi befektetési ház csődje miatt pánikszerűen elkezdték kivenni a pénzüket. Az MNB viszont cáfolta ezt a verziót, mondván, hétfőn vizsgálatot kezdtek a Quaestornál, s akkor gyanús dolgokra bukkantak: kiderült, hogy 150 milliárd forint értékben fiktív kötvényeket bocsátottak ki (engedély nélkül) – ennek a hírnek ment elébe a cégcsoport a csőd bejelentésével. Az már múlt héten egyértelmű volt, hogy a Quaestor ügyfelei nagy bajban vannak. A befektetés-védelmi alap ugyanis csak korlátozottan véd – írja az Index. Sokan tartották a cégnél úgy a pénzüket magas hozam reményében, hogy ezzel nem is voltak tisztában. Ezért egyelőre nem minden ügyfélről tudni még, hogy pénzéhez jut-e, és nem világos az sem, hogy a Quaestor cégének bukása hány másikat ránt majd még magával. Csak a károsult közvetlen ismerősei között hatan lehetnek még érintettekÉppen ezért nem érdemes tétlenül várni a felmentő sereget. A károsult jogi képviselője, Szendrő-Németh Tamás úgy fogalmazott: néma gyereknek az anyja se érti a szavát. - Aki bűncselekmény áldozata, annak legalább a feljelentést érdemes megtennie, ha valaha látni szeretné a pénzét. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
7872 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1309 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
833 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
527 Létrehozva: 2025-01-22
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1248 Létrehozva: 2021-07-09
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
295 Létrehozva: 2025-01-19
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
290 Létrehozva: 2025-01-01
Adják le Megtévesztve 2.évadát
275 Létrehozva: 2025-01-25
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
267 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
521 Létrehozva: 2024-11-21
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
180 Létrehozva: 2025-01-17
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
170 Létrehozva: 2025-01-29
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1821 Létrehozva: 2024-09-29
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
116 Létrehozva: 2025-01-23