Együtt a Budai Campusért!
Vendég |
/ #520 Re: Az egyetem lefeküdt a minisztériumnak.2015-08-31 11:22
Tisztelt Egyetemi Társak ,szolidaritást vállalók !
Nagyon örülök annak,hogy az 500 körüli hozzászólóból azért 21-en nevüket is adták,ami azt is jelenti,hogy 4 %-a felvállalja véleményét a nyilvánosság előtt. Van aki NÉVTELENÜL vagyis NEMTELENÜL átkokat szór úgy általában ,van aki faji előítéletét vetíti rá e döntésre ,van aki a népszavazás által adott felhatalmazást vonja kétségbe - persze megint névtelenül. Szívszírító jelek ezek,mert a felelősségvállalás, a másik ember tisztelete, a közösségben való gondolkodás és a magyar parasztemberekre jellemző visszafogott demokratikus kultúra hiányzik belőlük .
Ha valaki némileg ismeri a Kertészeti Egyetem sorsát, aggódó szeretettel kíséri figyelemmel mindig a változásokat.Nem az vezeti,hogy milyen pártszínekben hozzák a döntést,hanem az,hogy előre viszi-e a szakoktatást ? Nos ebből a szempontból kell megemlíteni az 1972-73-as évet,amikor a Petőfi szobornál tombolt a diktatúra és ki kellett állnunk egyetemi társunkért,hogy igaztalanság miatt ne tiltsák el az egyetemi tanulmányaitól. Ki kellett állnunk a Táj-és Kertépítészeti Szak beolvasztása ellen ,amelynek alkujába nem csak az akkori rektornak,de a MÉM illetékes miniszterhelyettesének is nemet kellett mondanunk a diákok nevében.Megvádolták professzorainkat távollétükben , de tiszta lelkiismerettel találhattunk megértő szövetségest Nagy Béla professzor, Nagy Miklós (későbbi oktatási miniszter) és Cornidesz Mihály ,Dimény Imre miniszter úr személyében. Ki kellett állni az egyházi gimnáziumokból jött tanulók mellett,hogy ne diszkriminálják őket kiváló eredményeik ellenére. Nem bátorságból tettük,hanem lelkiismeretünkből és meggyőződésünkből kellett menni az akkori "Fehérházig",amilyen fórum egyáltalán volt az akkori Magyarországon. De mindig betartottuk azokat a viselkedési normákat,amelyek jellemzőek egy érettségizett emberre illetve egyetemistára !
Most amikor megint egyetemünkről van szó,csak azt tanácsolhatom a mai egyetemista lányainknak és fiainknak,hogy a korrekt tájékozódás ismeretében álljanak ki igazukért,mert nem tehetnek mást . Eddig az átalakulás évtizedei arra engedtek következtetni,hogy a "liberális irányítás " szétzilált, a szocialista irányítás központosított, a polgári irányzat lebontott. Viszont épp - Brüsszelre hivatkozva- az I.Orbán-kormány központosította ,egybeterelte az egyetemeket a szakmai társíthatóság elvét nagyvonalúan átlépve . A III.Orbán-kormány érdekes módon megint központosít, adós marad a korábbi összevonások következményeinek tárgyilagos értékelésével , u.akkor bizonyos területeken a FIDESZ elvirányítási elveinek megfelelően remélhetőleg utat enged az ellentétes tendenciának is és külön válik az Állatorvosi és az Erdőmérnöki stb. Persze ennek a központosításnak középfokon is elindult a folyamata, amit egyszer a 80-as években csináltak,ismételten elkövetik polgári szinekben. Még élünk sokan,akik elmondhatnák,hogy ennek sem volt értelme,mert egy igazgató mellett hat helyettes ,sokszorozott áttétel,lassúbb információ,megnehezített ügyintézés volt az eredmény. Tehát a "költségtakarékosság" és a tehetetlenülés következménye nem került átgondolásra.
Úgy gondolom,hogy a tudományos gondolkodásnak is ellentmond az,ha egy fikció rabjává válik valaki és a gyakorlat vagy a feltételezett hatásvizsgálat eredménye alapján is ragaszkodik hozzá . Nem beszélve az egyeztetés kormányunk által sugallt vagy megígért demokratizmusához, amelybe bocsánat a kifejezésért de pont azok maradnak ki,akikről döntenek ? Ez az eljárás engem aktív tanári korom bizonyos szakaszára emlékeztet,amikor velünk soha nem egyeztettek a "liberális" és szociális elveket valló kormányok . Ennek csúcspontja volt a 2006-os októberi forradalom évfordulója,ahonnét még a magyar népet is kirekesztették,csak a brüsszeli nagyságok vehettek részt. Kívülállőként érthetetlen,hogy miért nem lehet MELLÉRENDELT viszonyőú agrároktatási központokban gondolkodni ? Mi vagy ki ennek az oka ? Miért nem lehet ismételten a valamikori karainkkal együtt önálló egyetemet alkotni,amelyik tagja egy akár jól elképzelt agrárközpontnak ???
Csak emlékeztetni kívánok az egyetem egykori tanüzemeire,amelyeket városfejlesztés (Kamaraerdő) , privatizáció vagy éppen kártalanítás címén (Szigetcsép ,Erőspuszta ...) elvontak balga módon úgy,hogy az egyetem gyakorlati oktatási fejlődését beszűkítették. Érdekes módon ezek a helyek igen nagy helyzeti energiával rendelkeztek , hasonlóképpen,mint a gellérthegyi ingatlan ! Most természetesen hivatkozásul szolgálhat,hogy az egyetem feltételei szűkösek, meg már ugyis tartozott Gödöllőhöz stb. De ki is idézte ezt elő ? Kik ennek a döntésnek egykori felelősei ? Miért kísért megint egy központosítási lobbi a szakoktatásban úgy,hogy ami összetartozott azt szétszedjük ( tekintve 4 egykori karunkat), ami szakmailag egybe vágna azt nem vizsgáljuk,csak akkor,ha egybevág elképzeléseinkkel !
Csak erősen remélem,hogy megválasztott Kormányunk megbizottja őszintén,felelősen és tárgyilagosan feltárja indokait, nem fél szembenézni azokkal, akik sorsáról dönt, bevonja az érintett karokat és nem fél bevallani,ha tévedett !Erre miniszterelnökünk már néhányszor példát mutatott. Ezt mint magyar választó és valamikori Kertészeti Egyetemen végzett szakember elvárom.,mint azt is, hogy sorskérdésekben nincs helye a lobbistáknak. Csak a nemzet,csak a szakma érdekei fogadhatók el.
Tisztelettel : Mesterházy Tihamér
ny.középiskolai mérnöktanár ,táj-és kertépítészmérnök #519: Andy Mage - Az egyetem lefeküdt a minisztériumnak.
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1105 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21